![]() |
![]() |
|
|
Szalay Balázs a PROHUN 500 élén Hihetetlen
forróság, egy rövidke szuper speciál és öt szelektív szakasz
várta a terep- rallye népes mezőnyét. Mivel a futam a Közép-Európa
Terep-Rallye Zóna Trófea sorozat egyik helyszíne is egyben,
ezért szép számmal érkeztek versenyzők külföldről. A magyarokon
kívül cseh, lengyel, olasz, német és szlovák versenyzőpárosok
is leadták a nevezésüket a futamra. (Volt, aki a Selyemút Rallye
előtt, tesztelési céllal vesz részt a versenyen.) A magyar bajnokság
szempontjából is komoly szerepet játszik a PROHUN 500, hiszen
a dupla pontoknak köszönhetőn az év végi elszámolás során meghatározóak
lehetnek a Gyulán begyűjtött pontok. A jó szereplés a bajnokság
három éllovasának (Szalay-Korda-Palik) különösen fontos. Éppen
ezért mindhármuk kihangsúlyozott célja, a dobogó legfelső fokának
megszerzése. A nyitónap
Szalaynak sikerült a legjobban. Végig az első háromban autózott,
és bár „csak” egy szakaszon bizonyult a leggyorsabbnak, mégis
az élről várja a folytatást. A komolyabb műszaki hibák elkerülték
az Opel Antarát. Egyedül a fékek beállításával és az átbeszélővel
volt némi gond, illetve a forrósággal, de az mindenkit egyformán
kínzott. Korda Erik
három szelektíven is a leggyorsabb tudott lenni, de a kis különbségekkel
nyert szakaszok miatt 1:10 hátránnyal kénytelen volt beérni
egyelőre a második hellyel. Az viszont biztos, hogy holnap még
nagy csata alakul ki kettejük között, mert sok van még vissza
a versenyből és ekkora távolságon ez az időkülönbség még ledolgozható. A Fazekas
- Maurer kettős harmadikként fejezte be a napot. A kocsival
nem volt komolyabb gondjuk, de egy alkalommal lecsúsztak az
útról, ami egy kis út menti elkeveredéssel járt együtt, illetve
egyszer lassítaniuk kellett, mert az előttük haladók porától
csak keveset láttak. 05:46 hátrányuk azonban még lehetőséget
adhat az előrelépésre. Vörös Ferenc
és Piskolty Tibor első terep - rallye futamukon indultak, bár
már sok versenyen részt vettek, igaz akkor szerelőként és nem
versenyzőként. Úgy tűnik, hogy a Feri nemcsak a javításhoz ért,
hanem a vezetéshez is, mert negyedikként zárta a napot. Ráadásul
hazai közönség előtt, mivel mindketten gyulaiak. Azonban az
előkelő helyezésük valószínűleg lényegesen romlani fog, mivel
egy gyorshajtás miatt időbüntetést fognak kapni. Hogy mennyit
az egyelőre még nem derült ki. Az ötödik
pozíciót a Rónai - Galambos kettős szerezte meg, akik igyekeznek
taktikusan beosztani az autót a hosszú versenyen. Őket Lónyai
Pali követi, aki kissé nehezen viselte a forróságot. A pályák
tetszettek neki, de a nagy por miatt időnként keveset látott
az útból és emiatt akadt néhány meleg pillanatuk. Hetedik lett
a terep - rallye szakág vezetője, Liszi László. Holnap még nagy
csata alakulhat ki közte és Lónyai között, ugyanis csak 27 mp
köztük a differencia. A Bálint - Marton kettősnek a Nissan kuplungjával
gyűlt meg a bajuk. Ennek ellenére nyolcadikként értek célba
az első napon. Varga Imre
saját bevallása szerint csak "szép lassan kocsikázott".
Fő céljuk ezúttal, hogy biztonságos menettel be tudják fejezni
a PROHUN 500-at. A Varga - Hujber kettős kilencedik lett a nyitónap
végén. A Kristóf - Simon kettős sem a végeredményre koncentrált
elsősorban, hanem inkább teszt jelleggel vesz részt a versenyen.
Kristófék egyelőre a 12. helyen állnak. Nem esett
szó még Palik Lászlóról, aki reggel még a győzelemért indult
harcba, de a harmadik szakaszon, vezető pozícióból erre minden
esélyét elvesztette. A cél előtt párszáz méterrel Palikék felborultak
egy kanyarban. A navigátor, Darázsi Gábor sértetlenül szállt
ki a kocsiból, de Palikhoz mentőt kellett hívni, mivel eltört
két bordája. A pilótát kórházba szállították egy alaposabb kivizsgálásra. Volt még
egy komolyabb baleset a nap során. Várkonyi Andrea az első szelektíven
megborította az Opel Antarát. Az autó kétszer átfordult és végül
talpon állt meg. Szerencsére a versenyzők közül senki sem sérült
meg, de a kocsi annyira megrongálódott, hogy a Varga - Laklóth
kettős kénytelen volt feladni a versenyt. A PROHUN
500 első napjának nem hivatalos végeredménye: T1/T2 kategória: TH csoport: Sandlander
Challenge: Open kategória: Motor/Quad
kategória: Szombaton
egy még keményebb nap vár a mezőnyre, mivel a hőség nem lanyhul,
viszont a szelektív szakaszok száma nyolcra fog nőni. |
|