![]() |
![]() |
|
|
Korda Erik második helyről folytatja Már az első napon kemény próba elé állította
a versenyzőket a Prohun 500, az ismert televíziós műsorvezető,
Várkonyi Andrea színész navigátorával Laklóth Aladárral nem
messze az első szakasz rajtjától mutatott be egy bukfencet,
majd a negyedik szelektíven a versenyben vezető Palik László
és Darázsi Gábor kényszerült baleset miatt a futam feladására.
Korda Erik a nap öt szelektív szakaszából hármat
megnyert, a nap végén mégis meg kellett elégednie a második
hellyel, míg Lónyai Pál élmény dús autózás után a hatodik helyen
érkezett célba. Korda Erik: - Kicsit csalódott
vagyok. A rövidebbik pályán minden rendben volt, azt sikerült
megnyernünk mindháromszor, de a hosszún valamiért nem tudtunk
jó időket autózni, pedig érzésre az is jónak tűnt. Közel másfél
perc a hátrányunk Balázsékkal szemben, de messze még a vége.
A második helyünket talán nem fenyegeti veszély, de holnap egy
nagyon hosszú nap vár ránk. Nem fogunk ész nélkül támadni, de
rajta tartjuk a szemünket az első helyen. Lónyai Pál: - Mindenképpen
már az elején szerettük volna kihozni magunkból a legtöbbet.
Ez részben sikerült, viszont a körülmények miatt muszáj volt
helyenként óvatosnak lennünk. A nap végén látszik, hogy jól
döntöttünk, mert több versenyzőtársunk összetörte autóját. Délutánra
így is sokat gyorsultunk, három perce megközelítettük az ötödik
helyezettet, akit holnap szeretnénk elkapni. A Korda Racing együttműködő partnerei: Korda
Racing |
|