Balogh Jani becsülettel készül

Július 15.
A hétvégén újra összeáll a Dynamic Rally Team megszokott versenyzőpárosa, Balogh Janinak ugyanis - rövid kihagyás után - a Veszprém Rally-n ismét Németh Laci diktálja majd az itinert. A csapat szokás szerint ezúttal is mindent elkövetett a tökéletes felkészülés érdekében, és a versenyen is mindent megtesz majd azért, hogy a lehetőségekhez képest a legjobb eredménnyel rukkoljon elő.

Balogh János: - Túl vagyunk a szokásos tesztünkön, ami mindig hasznos információkkal lát el minket a versenyek előtt, és ez most sem volt másképp. Tapasztalatszerzésre is jó volt a mai nap, habár azt egyelőre nem tudom, hogy a gyorsaságik is olyanok lesznek-e, mint ez a tesztpálya volt. De remélem, hogy nem, mert ez eléggé dobált, és érződött, hogy már sokan átmentek rajta előttünk.

- Az egyik ugratónál sajnos meg is sérült picit az autó, emiatt kellett befejeznünk a tesztet, de a versenyre természetesen már az autó is újra száz százalékos állapotban lesz. A gumikat is próbálgattam, hogy melyik hogyan viselkedik a pályán, és szerintem rá is jöttem, hogy melyiket használjuk majd élesben.

- A meleggel egyelőre nincs bajom, jól bírom a hőséget, úgyhogy elvileg ez nem jelenthet problémát számomra a hétvégén. A verseny csak pénteken kezdődik a pályabejárással, úgyhogy ezzel kapcsolatban úgy érzem, még felesleges lenne bármit is mondanom. Tesszük a dolgunkat, mint mindig, és becsülettel készülünk a versenyre, ahol a tőlünk telhető legjobban szeretnénk szerepelni.

Németh László: - Természetesen nagyon vártam a visszatérést, mivel hiányzott már a versenyzés. Ráadásul jó emlékeim vannak Veszprémről, és egyáltalán a környéken rendezett futamokról, így a Mikulás Ralikról is, úgyhogy már csak ezért is különös várakozással tekintek a hétvégi verseny elé.

- 2007-ben is hasonló hőség fogadott minket Veszprémben, és akkor úgy emlékszem, kicsit meg is voltam ijedve, hogy hogyan lehet ilyen melegben versenyezni, de mivel ott és akkor átestem ezen a tűzkeresztségen, most már ettől sem tartok. Még csak a rövidre sikerült tesztünkön vagyunk túl, a pályabejárás csak pénteken lesz, úgyhogy egyelőre nem tudok mást mondani, mint hogy nagyon várom már, hogy mire leszünk képesek élesben a veszprémi gyorsaságikon.

A Dynamic Rally Team együttműködő partnerei:
West-Bridge Kft, Rock Oil Kft, Nord Orient Kft, "Jánosik és társai" Kft. Delta Truck Haszongépjármű Centrum, Mirbesz Kft, Masped Csoport, Batki Logistic Kft, SólyomSoft, Dynamic Duo, SZNEZSKA-HUNGARY, Visualia Design Stúdió, Tiszaújváros Transz Kft, CT Mix Kft, Via Bérautó Kft, Pirót Gábor ev., Profi Cash, Káposztás József ev., Budapesti Sárkányhajó Klub, Profi Alarm, IKO Plan Kft, SIBOR 9777 Futárszolgálat, Nagoya Kft, Cola Trans Kft, Crew Print, Focus 92 Kft. Vác, Mitsubishi Vác.

Dynamic Rally Team