Loix újabb három IRC futamon

Július 12.
Az előző hónapban megrendezett Geko Ypres Rally győztese, Freddy Loix eddig három tervezett futamon erősíti az IRC mezőnyét: Madeira mellett még Zlínben és Sanremo-ban fog elrajtolni a belga versenyző Skoda Fabia S2000-esével.

"Az elmúlt években már úgy gondoltam, abbahagyom a versenyzést, ennek ellenére még mindig itt vagyok, és gőzerővel tervezem a 2010-es év hátralévő részét. A következő IRC megmérettetésem Madeirán lesz, ahol nehezebb feladat vár rám, mint ami az Ypres-en volt. Nem a győzelem az elsődleges cél, inkább a gyakorlás és az autó megismerése. A Barum rallyn is ünnepelhettem már győztesként, így ott is látok esélyt nagy harcokra versenytársaimmal."

Az IRC bajnokság ponttáblázatában sem alakultak rosszul Loix helyezései, ugyanis 2008-ban a második helyen is tanyázott. Idén az összetett hetedik helyen áll, egy ponttal lemaradva Thierry Neuville mögött. A belga versenyzőt tehát legközelebb az augusztus elejére tervezett Madeira futamon láthatja a közönség.

Wilks a Barumon tér vissza
A Skoda nem ül a babérjain
Meeke nem tett le a címvédésről

Lara