Magazin: "Teljes gázzal sehogy máshogy!"
Colin McRae (1968-2007) élete 1. rész

Április 4.
Bóka István egy könyvvel állított emléket a 2007-ben tragikus balesetben elhúnyt Colin McRae emlékének. A közönség kedvenc skót versenyző életét felevenítő kötetet kissé tömörítve és részekre bontva, hétvégenként tárjuk olvasóink elé.

Colin Steele McRae 1968.augusztus 5.-én született a skóciai Lanark-ban. Kisfiúként hamar olyan környezetbe került, ami meghatározta a későbbi sorsát. Édesapja, Jimmy McRae ugyanis először motorversenyzéssel, később pedig a rally-val "fertőzte" meg a gyerekeit. (A Jimmy McRae karrierje során ötször szerezte meg a brit rally bajnoki címet.) Colin-nak három testvére született. Öccséből, Alister-ből szintén ismert rallyversenyző vált. Húga orvosként dolgozik, de hobbi szinten munkája mellett a rally-val is foglalkozik. Negyedik testvére került legmesszebb a versenyzéstől, ő ugyanis szakács.

Colin-t kisgyerekként minden érdeket, amivel gyorsan lehetett haladni. Imádott biciklizni, de a legnagyobb vágya már akkor is a rally volt. Apja sokszor az ölébe ültette fiát, hogy egy parkolóban vagy az udvaron "vezethesse" a család autóját. Amíg a lába még nem érte el a pedálokat az autóban, inkább a motorozással próbálkozott. 9 évesen az apjától kapott kis Hondával kezdett el motorozni. Nem is akárhogyan, mert 12 évesen már bajnok volt motocross-ban. A sikerek mellett azonban több súlyos balesetet is elszenvedett. Végül 14 évesen szülői nyomásra abbahagyta a motorversenyzést és a talán kicsit biztonságosabbnak tűnő autózást választotta. (Persze jogosítvány nélkül.)

Egy nagy célt szeretett volna elérni, hogy rallyversenyző lehessen. Azonban tizenévesen még mindenki iskolába jár. Colin is , mert muszáj volt, de valójában nem igazán érdekelte az iskola. Kivételt csak azok az órák képeztek, amelyek a technikával foglalkoztak. Végül a suli után elvégzett egy gépészeti kurzust Coatbridge Colleg-ban és elkezdett dolgozni az apja vízvezeték szerelő vállalkozásában. Valójában azonban még mindig az autóversenyzés érdekelte legjobban. Apja, aki 1982-ben már kétszeres brit rallybajnok volt, természetesen támogatta a fia elképzelését. Eladták Colin motorját, a kapott pénzt kiegészítették, vettek egy Mini Cooper-t és már indulhatott is a versenyzés. Az első verseny nem sokáig tartott, mert a kis Mini hamar a tetejére került.

A borulás nem vette el a kedvét a versenyzéstől. Megjavították a Mini Cooper-t és egy barátjával szlalom versenyeken indultak. Colin ekkor még csak 14 éves volt, ennek ellenére sikerült bajnokságot nyerniük. Rövid idő alatt nagyon népszerű lett a versenyekre kilátogatók között, mert a merész vezetési stílusa sokaknak tetszett. A tizenéves McRae példaképe az akkor már világbajnok versenyző, Ari Vatanen volt. Colin olyan gyorsan és látványosan szeretett volna vezetni, mint Vatanen. Ennek érdekében meg is tett minden tőle telhetőt, ami miatt olykor a kocsija komolyabb javításra szorult. Látványos, de egyben sokat kockáztató vezetési stílusa miatt kapott is egy nem túl hízelgő becenevet: "McRae, az őrült!" Azonban a versenyekre kilátogató nézők többségének nagyon tetszett, amit Colin a kocsijával művelt.

"Mindig elkísértem apámat a versenyekre, aztán rajta keresztül bele is kóstoltam a versenyzésbe. Nem volt nehéz elcsábulnom, mert a gyerekkori tapasztalatimnak köszönhetően szinte már mindent tudtam a versenyzésről. Talán ha az apám futballista vagy teniszező lett volna, minden másképp alakul, és én sem a rally-nál kötök ki." - mesélte később Colin a korai évekre visszaemlékezve.

17 évesen megszerezte a jogosítványát és a Mini-t lecserélte egy Talbot Avenger 1600-ra. Ahogy egyre több versenyen indult, a neve is egyre ismertebb lett. Azonban, a McRae név nem minden esetben jelentett előnyt. Édesapja, Jimmy McRae ekkor már háromszoros brit bajnok volt. Így a rendszeres összehasonlítgatás szinte elkerülhetetlenné vált. Colin-t azonban igazán csak a versenyzés érdekelte. Fiatal kora ellenére hamar kiderült, hogy van érzéke a vezetéshez és egyre komolyabban veszi a versenyzéssel kapcsolatos teendőket. Karrierje kezdetén édesapja mellett a szintén neves rallyversenyző, Robbie Head is segítette.

"Mindig is ezt akartam csinálni, de ahogy jöttek az első sikerek, egyre motiváltabb lettem. 17-18 éves voltam, amikor kiderült, hogy érdemes profi szinten csinálnom. Akkor kezdtek jönni a szponzorok és kezdtem egyre jobb versenyeken indulni. Ekkor pecsételődött meg a sorsom!"- emlékezett vissza.

1986-ban, csupán 18 évesen kezdte meg "igazi" rally pályafutását, egy Talbot Sunbeam-el. Még abban az évben csatlakozott a brit Junior Rallye Team-hez és az ő segítségükkel versenyzett a hazai futamokon. Az igazi cél azonban a világbajnoki versenyeken való indulás lett volna. A lehetőség nem sokat váratott magára, mert a következő évben rajthoz állhatott élete első vb futamán, Svédországban. A havas, jeges erőpróbán egy Vauxhall Nova-val (az Opel Corsa angliai megfelelője), és a rutinos Mike Broad navigálása mellett állt rajthoz. (Broad-nak tényleg volt gyakorlata, mert 1974-ben indult először vb futamon, a Lombard RAC Rallye-n.) A közel 400 km-es futam jócskán megrostálta a mezőnyt, mert a 147 induló alig több mint a fele ért csak célba. Azonban Colin köztük volt, és az abszolút 36. helyen végzett. Ez a teljesítmény nem tűnik kiemelkedőnek, de azt nem szabad elfelejteni, hogy egy olyan kis autóval, mint a Nova nem az abszolút győzelemért, hanem inkább a kategória elsőségért indulnak a pilóták. Kategóriában pedig a 3. lett, ami egy első vb futamos 19 éves fiatalembertől kitűnő eredmény.

Még ugyanabban az évben egy másik vb futamon is rajthoz tudott állni, az a verseny a brit Lombard RAC Rallye volt. A svéd versenyhez hasonlóan ott is a Vauxhall Nova-val indult a British Junior Rallye Team tagjaként, de már Derek Ringer navigálásával. (Ringer volt McRae második navigátora, aki tulajdonképpen azon a RAC Rallye-n kezdte vb-s pályafutását McRae oldalán, és 2003-ban vele is fejezte be.) A brit rally-t nem sikerült teljesítenie, mert összetörte a kis autót. (Apja, aki szintén az indulók között volt, az összetett 3. helyén fejezte be a RAC rally-t.) Szomorkodni azonban mégsem volt oka, mert vigasztalódhatott egy brit bajnoki címmel, amit a Vauxhall kategóriában szerzett meg ugyanabban az évben.

1988-ban a Peugeot UK támogatásával, újabb autóváltás történt. (Bár egyre ismertebb volt, akkor még gyakran előfordult, hogy a barátai ingyen mentek szervizelni a kocsiját egy-egy versenyen.) Az autó csere jó sikerült, mert a Peugeot 205 GTI-vel ismét bajnokságot sikerült nyernie a kategóriájában. Ráadásként pedig év végén rajthoz állhatott egy vb futamon, a 37. Lombard RAC Rally-n, a Peugeot Talbot Sport színeiben. A verseny különlegeségét adta, hogy apja mellett másik példaképe, Ari Vatanen is indult. Nem hoztak egymásnak szerencsét, mert mindhárman motorhiba miatt adták fel a versenyt.

1989-ben egy újabb autóváltás következett, és Colin egy Ford Sierra XR 4X4-el folytatta a versenyzést. Az akkori világbajnokság rendszere teljesen más volt, mint napjainkban. Bár 13 89-ben is 13 futamot rendeztek, akárcsak ma, de a viadalok lényegesen hosszabbak voltak. Nem voltak ritkák az 500-600 km hosszúságú versenytávok, amiket akár 40-50 gyorsaságira osztva kellett teljesítenie a versenyzőknek. 15 csapat nevezett a világbajnokságra, és már akkor is nagy jelentősége volt annak, ha valaki gyári támogatással tudott versenybe szállni. Ehhez azonban már akkor is komoly versenyeken kellett jól szerepelni. Ez magasabb szorzójú EB vagy VB futamokon való indulást jelentett, ami már 1989-ben is komoly összegekkel terhelte meg a csapatok költségvetését. McRae anyagi háttere 3 VB és egy EB futamra adott lehetőséget.

Először a januárban megrendezett Svéd Rally-n indult. Egy kemény, 504 km hosszú havas erőpróba várta a nevezőket. Ki is esett közel a mezőny fele, de Colin teljesíteni tudta a távot és a 15. helyen ért célba. Mivel csak az első tíz helyezett kapott pontot, bár némi sikert elkönyvelve, de pontok nélkül tért haza Skóciába.

Bő fél évvel később, apjával egy csapatban (Gary Smith Motorsport) az Új-Zéland Rally-n indultak. A körülmények ott sem voltak könnyűnek nevezhetőek. 42 szakasz, 595 verseny km-el. Jimmy McRae nem is tudta befejezni a versenyt, mert összetörte Ford Sierra-ját. Ellenben Colin nagy meglepetésre az abszolút 5. pozíciót szerezte meg, és 8 vb pontot gyűjtött be. Azok voltak az első vb pontjai.

 

A következő betervezett VB futamig még volt idő, ezért édesapjával közösen egy új csapat, a R.E.D. színeiben belekóstoltak az Európa Bajnokságba. Mindketten Ford Sierra RS Cosworth-al neveztek a szeptember közepén megrendezett a 20-as szorzójú EB futamra, a Tudor Webasto Manx International Rallye-ra. Colin kocsijának azonban tönkrement a differenciálműve, ezért kénytelen volt feladni a küzdelmet. Apja viszont a 3. helyen célba vitte a Sierra-t.

A sikertelen EB szereplés után rajthoz tudott még állni a ’89-es világbajnokság utolsó futamán a Lombard RAC Rallye-n, amit november végén rendeztek. A ’80-as évek embert, gépet próbáló küzdelmeiből a brit futam sem maradt ki. Colin az 55 szakaszból csak a 31.-ig jutott, ahol összetörte a Ford-ot. Úgy tűnt, hogy a "hazai" pálya nem akart szerencsét hozni neki, mert zsinórban már harmadszor esett ki a RAC Rally-n. Jimmy McRae ellenben a 12. helyen ért célba.

Az 1989-es rally világbajnok, az olasz Miki Biasion lett 106 ponttal. McRae az Új-Zélandi futamon szerzett 8 pontjával a világbajnokság 34. helyét tudta megszerezni, de a futamon begyűjtött 5. hely bíztató előjel volt a folytatáshoz. (Colin apja, 10 ponttal a 29. helyen zárta az évet.)

A folytatásra nem kell sokat várni, sorozatunk második, húsvét hétfőn jelentkező számában Colin 1990 és 1993 közti pályafutását elemezzük ki. Folyt. köv.

Colin McRae (1968-2007) élete 1. rész - 1968-90
Colin McRae (1968-2007) élete 2. rész - 1990-93
Colin McRae (1968-2007) élete 3. rész - 1994
Colin McRae (1968-2007) élete 4. rész - 1995
Colin McRae (1968-2007) élete 5. rész - 1996
Colin McRae (1968-2007) élete 6. rész - 1997
Colin McRae (1968-2007) élete 7. rész - 1998
Colin McRae (1968-2007) élete 8. rész - 1999
Colin McRae (1968-2007) élete 9. rész - 2000
Colin McRae (1968-2007) élete 10. rész - 2001
Colin McRae (1968-2007) élete 11. rész - 2002
Colin McRae (1968-2007) élete 12. rész - 2003
Colin McRae (1968-2007) élete 13. rész - 2004
Colin McRae (1968-2007) élete 14. rész - 2005
Colin McRae (1968-2007) élete 15. rész - 2006
Colin McRae (1968-2007) élete 16. rész - 2007

Bóka István