Élet a WRC-k után 3. rész - Finnország

Március 13.
A Mexikó és Brazil Rally miatt egy hetett csúsztattunk sorozatunk harmadik számán, melyben Finnországban tapogatóztunk

Ausztriához hasonlóan a rali fellegvárának számító Finnországban is magától indultak el a versenyzők az N csoport irányába, azok akik WRC-vel versenyezhettek volna, inkább a Világbajnokságon próbáltak szerencsét. A finnek helyzete annyiból is különleges, hogy arrafelé a tiltás előtt is teljesen külön értékelték az A és az N csoportot, nemcsak a bajnokságon de a futamokon is, a céldobogón először az A aztán az N csoport első három helyezettjét hívták fel a dobogóra, külön futamgyőzelem nem volt. A finn helyzetet Juha Koo val és Don Jippoval térképeztük fel.

"Finnországban a 2008-as szezon végén lépett érvénybe tiltás a WRC és az A/8-as autók ellen, ez volt az utolsó olyan szezon, amikor ebben a csoportban bajnokot hirdettek. Nem lettek teljesen kitiltva a "Suomi Cup"-ban (ford. Finn Kupa) továbbra is mehetnek. Az A csoportos autókkal versenyzők nagy része N csoportos vagy Szuper 2000-es autóra váltott, mert a Suomi Cup nem vonzó a számukra, a bajnoki mezőny után rajtolva rosszabb "útpozíció" és sokkal kisebb a médiaérdeklődés is. Néhány WRC rajthoz szokott állni, de nem túl sok."

A finn bajnokság erejére régen sem volt panasz és Juha szerint most sincs ez másképp. "A helyzet sokat nem változott a tiltás óta. Az Finn Bajnokságban az N csoport nagyon erős volt, Matti Rantanen, Juha Salo, Jari Ketomaa és a többiek az N-es autókkal is a WRC-k közt autóztak. Napjainkban a Finn Bajnokság nagyon erős."

Az N-es és Szuper 2000-es autók nagyon komoly csatát vívnak a bajnoki címért, az első öt helyért óriási küzdelem folyik. A 2009-es bajnokságban Ketomaa dominált a bajnokságban, de nagyon izgalmas versenyek voltak. A győzelemre körülbelül 4-en egyforma esélyekkel pályáztak és az első ötbe kerülésért is nagyon komoly harc folyt.

"A magyaroknak azt üzenem nincs miért búsulniuk, az N csoport egy kicsit unalmasnak tűnhet a WRC-k után, de a versenyek sokkal izgalmasabbak lesznek, mert a sokkal szorosabb lesz a harc. A WRC-knél sokkal nagyobbal a sebességkülönbségek, ami az N csoportban sokkal kisebb. Az FIA szabályváltozásainak köszönhetően az N-es autók sokat fejlődnek, így gyorsabbak is lesznek."

Élet a WRC-k után 2. rész - Csehország
Élet a WRC-k után 1. rész - Törökország - Ausztria

Fri