![]() |
![]() |
|
|
Megkezdtük a felkészülést! Március
10. Az igazi versenyszezon ugyan csak májusban kezdődik,
a csapat éles verseny körülmények között tervezi a felkészülést.
Ennek érdekében több hazai versenyen való indulás is szerepel
a tervek között, aminek első állomása volt a Rallye Show. Szilágyi
Jani: A nulla fok körüli hőmérséklet nem volt ideális
a gumik tesztelésére, ilyen hideggel ritkán találkozunk odakint,
ezért inkább az autó beállításait finomítgattuk. Sokat foglalkoztunk
a kocsival a téli szünetben, ezért is nagyon kíváncsian vártam,
hogy fog viselkedni a versenypályán. A helyszín ideális is volt
erre, hiszen rengeteg hely lévén nyugodtan lehetett lógatni,
keresgélni a határokat, nem kellett tartani attól, hogy valami
esetleg útban van. Az első csúszkálós kör után az autó már nagyon
jóindulatúan viselkedett így a következő versenyen lesz kiindulási
pontunk a beállítások tekintetében. Szeretnék
köszönetet mondani a verseny rendezőinek a remek hangulatú és
rendezésű futamért. Sikerült biztonságos körülmények között
próbálgatnunk az autó beállításait és a hosszú szünet után kicsit
visszarázódni a versenyzésbe. Külön köszönet illeti Czabajszki
Andrást, a KUMHO versenyabroncsok magyarországi forgalmazóját,
aki személyes tanácsaival is segített a gumik kiválasztásában. A nap végén a Ollé Sasa is beült egy tesztkörre
a pilótaülésbe, aki az idén egy ilyen autóval fog versenyezni
a Magyar Bajnokságban. Bár ő évek óta elsőkerekes autókkal versenyez
és most először próbálta a Mitsubishit nagyon jóindulatúnak
találta. Ollé
Sasa: Hét évvel ezelőtt versenyeztem utoljára négykerék
meghajtású, turbós autóval, Kumho gumikkal pedig még soha. Érezhetően
nagyon sokat fejlődött a technika az elmúlt években. Meglepően
erősnek, ugyanakkor könnyen kezelhetőnek éreztem a Mitsubishit
a pár kör alatt amit megtettem, a Kumho gumik pedig nagyon jól
adták át az aszfaltra a nyomatékot, könnyen irányíthatóvá tették
az autót. A Super 1600-hoz képest ez az autó tényleg kezes bárány.
Mivel a jót könnyű megszokni, úgy érzem hamar össze fogok barátkozni
a technikával, mindenesetre Egerben meglátjuk. Köszönet támogatóinknak: Stille
ASE |
|