![]() |
![]() |
|
|
S-WRC:
A verseny végén mégis Pons örülhetett Március
8. Pons már
a napi első gyorson (szuperspeciál) a leggyorsabb időt autózta
és ez elég volt ahhoz, hogy megelőzze cseh vetélytársát. Nyilvánvalóvá
vált, hogy a spanyol a győzelemre hajt. Prokop viszont inkább
úgy döntött, hogy megelégszik a második hellyel, mely így biztos
vezető pozíciót jelent számára az összetett pontversenyben és
nem kockáztat. Ennek ellenére azért a rally utolsó gyorsaságiját
(szuperspeciál) ő nyerte meg, ezzel búcsúzott a mexikói közönségtől. Ez pedig
azt jelentette, hogy Xevi Pons magabiztosan nyerte első S-WRC
versenyét a Ford Fiesta S2000-el és egy megnyugtató 17,6 másodperces
előnnyel. "Ez az első futamom az S-WRC-ben, az első versenyem
ezzel az autóval és mindössze 40 kilométeres tesztelés után.
Nagyon boldog vagyok." - mondta Pons. "Volt néhány
problémánk szombaton, ami megnehezítette a dolgunkat, de a mai
napon az autó tökéletes volt és tudtuk, hogy képesek leszünk
győzni. Ez egy fantasztikus autó és minden szakasz után egyre
jobban megismertük. A legnagyobb problémát a tapasztalathiány
és a gumik jelentették, de ez egy remek kezdése az évnek." Miután Prokop
már második S-WRC futamát teljesítette idén, jelenleg ő áll
az S 2000 kategória élén. "Nem voltak nagy problémáink
a verseny alatt, csak sok kisebb." - nyilatkozta a cseh
pilóta. - "A végén már csak arra koncentráltunk, hogy ne
legyen a kocsinak semmi baja. Az első napon kissé sérült a motor,
ezért minden tőlünk telhetőt meg kellett tennünk, hogy megóvjuk
a továbbiakban. Egy más helyzetben biztosan harcoltunk volna
a győzelemért, de amikor Pons átvette a vezetést úgy döntöttem,
hogy nem küzdünk tovább. Pons nagyon gyors volt és kellőképp
motivált, szóval inkább elengedtem. Boldog vagyok, hiszen ez
egy kiváló eredmény a bajnokságot tekintve és tudom, hogy tudunk
ennél gyorsabbak is lenni. A mostani egy kivételes eset volt,
de néha ennek így kell lennie." A szombati
szakaszok után még a katari Nasser Al-Attiyah állt a harmadik
helyen, ám az esti szervizben kénytelen volt feladni a versenyt.
A korábbi N csoportos bajnok autóján megsérült a csővezeték
a tizenhatodik gyorson, mert túl durván érkezett egy ugrató
után. Az ő kiesése
pedig azt jelentette, hogy a lengyel Michal Kosciuszko álhatott
fel a dobogó harmadik fokára, aki korábban a verseny során kétszer
is kiesett. A
Mexikó Rally 3. napjának képei |
|