![]() |
![]() |
|
|
Jó eredménnyel kezdett a Qualisport A 2009.
januárjában tartott első viadalon kategória-bronzérmet szerző
trió, Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth
Tamás vezető szerelő a nem túl népes mezőny többi tagjával együtt
szerda hajnalban, a Rostock hajó fedélzetén érkezett Marokkóba. Nador kikötővárosából indult a száguldás, 164
kilométernyi összekötő után 145 kilométernyi, zömmel sziklás
szelektív várt a versenyzőkre Borj Frissate-ig. Sárga Scaniájával a magyar egység 2 óra 8 perc
51 másodperc alatt teljesítette az első napra kiírt penzumot.
A különítmény 43 másodperccel volt lassabb az MAN-nel induló
portugál hölgynél, Elisabete Jacintónál, míg a belga Noel Essers
MAN-jére több mint 33 percet vertek. "Kissé
furcsán viselkedett ma a Scania a kemény marokkói terepen, de
ez nem újdonság, hiszen itt mindig durvák a sziklás szakaszok.
A második időt értük el, amivel összességében véve elégedettek
vagyunk. Roppant hosszú lesz ez a verseny, így nem kapkodunk,
mert ma is láthattuk, hogy mi történhet. A kamionos mezőny negyedik
tagja, egy Renault, kis híján a szakadékban kötött ki. A folytatásra
reméljük a legjobbakat" - nyilatkozta a csapat tulajdonosa
és a kamion pilótája, Kovács Miklós. Csütörtökön,
az év utolsó napján L’Mommie, a Múmia című film forgatásának
helyszíne lesz az Africa Eco Race karavánjának célpontja. Az
összecsapás január 10-ig tart, Marokkó után Mauritániába, majd
Szenegálba érkeznek a versenyezők: a befutó helyszíne Dakar,
a Rózsaszín-tó partja lesz. Qualisport |
|