Társalgó: Üveges Gábor a jövőn dolgozik

December 26.
Az idei tapasztaltokból építkezve jövőre kicsit megújul a Borsodi Rallysprint Bajnokság, de a terk közt szerepel egy többpályás bajnokság na és a Miskolc belvárosi Prológ is, de tovább folytatódik több évtizedes küzdelme a szövetséggel is. Jövőt tervezetünk, visszaemlékeztünk, kiertékeltünk és konzekvenciákat vontunk le Üveges Gáborral.

Túl vagyunk a Borsodi Rallysprint Bajnokság első szezonján. A kezdeti nehézségek ellenére sikerült a tervezett hét futamot lebonyolítani, ez egy siker. Honnan indult ez a bajnokság és hova jutott el az év végére?

- Év elején gondoltunk egyet és megalkottuk a B.-A.-Z. Megyei Rallysprint Bajnokságot. A semmiből indult és egy kis szerencsével a csillagokig juthattunk volna. Akkor, év elején, több fórumon is úgy nyilatkoztam, hogy az első két fordulót mindenképpen megrendezzük. Ezt azért nyilatkoztam, mert rögtön az első kiírás elküldését követően az MNASZ bizonyos vezetői támadólag léptek fel ellenem és az induló sorozat ellen, megfélemlítve a versenyzőket és sportbírókat egyaránt. Ennek tudható be, hogy az első versenyen a benevezett versenyzők közül csak 28 páros vágott neki futamnak. A következő versenyen már 56 páros vágott neki a viadalnak. Ezután következett a Sáta-Sáta, amire már 112 páros nevezett. Ettől a versenytől beállt a nevezők száma a jól kezelhető 65-80 versenyző párosra. Az év utolsó 8. futamára sikerült egy prológot is szervezni Miskolc belvárosában.

Milyen következtetéseket vontál le a bajnokság első éve alatt? Voltak e olyan hibák, amiket nem szeretnél még egyszer elkövetni, illetve mik azok a dolgok amiket büszkén vállalsz?

- A levont következtetéseim nagyon egyszerűek. Ha valaki nem részesül anyagilag mások munkájából, akkor azt az embert – csapatot lehetőleg el kell taposni még akkor is, ha olyat csinál, ami sok ezer embernek örömet okoz és talán visszahozná a rali mélyre süllyedt becsületét Magyarországon. Mivel az első évünk volt és a vizsgázott sportbírók le lettek tiltva rendezvényeinkről, így a betanított emberekkel össze kellett rázódni, ami a szezon második felére nagyjából sikerült is. Hibának felrónám magam részére, hogy ha a Volán kiad egy hivatalos menetrendet, amelyben azok a járatok szerepelnek, amiket egy-egy rendezvényen el kell engedni rövid 5-10 perces várakoztatással, akkor jöhet oda 40 busz nem fog tovább menni csak a rendezvény végén.

- Minden verseny tapasztalatgyűjtés is egyben, amit igyekszünk hasznosítani, alkalmazni a továbbiakban. Büszkén vállalom viszont, hogy olyan területeken tudtam futamokat rendezni, ahol más nem kap engedélyt. Első és ötödik futamunk olyan helyszínen zajlott, amit először 1994. évben az I. Miskolc Nagydíj Rallyn, utoljára pedig 2001-ben egy RTE futamon rendeztem és azóta senki nem járt a környéken. Ez nem más, mint a Szőlősardó-Perkupa szakasz. A következőkben volt Ragály-Imola-Kánó és Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt is, amit más rendezők szintén évek óta nem kapnak meg. Emiatt van olyan rendező is, aki ettől nem túl boldog, és lekicsinylően nyilatkozik, hogy itt a versenyzők csak le fel rohangásznak, pedig az ő versenyén ugyan ezt csinálták, amikor még oda engedték azokra a helyszínekre, ahol manapság már nem nagyon kívánatos személy. Végül, de nem utolsósorban, az utolsó futamra sikerült egy olyan Prológot megszervezni Miskolc belvárosában, ami magyar honban ilyen formában még nem volt látható, és az egész év minden rendezvénye ingyenes volt a nézők számára.

A Miskolci prológ országos szintű hírverést kapott, sajnos nem biztos hogy a városháza ilyen hírekre vágyott. Neked sikerült már azóta beszélned a városvezetőkkel?

- Azt szokták mondani, hogy a negatív reklámnak talán nagyobb a reklámértéke, bár természetesen nem erre törekszünk. Ez szerintem sokban igaz lehet, abban mindenképpen, hogy a rosszakaróink amennyi médiát megmozgattak ellenünk, azt mi nem tudtuk volna fizetett hirdetésként megfizetni. A miskolci prológ előtt megkerestem sok TV, rádió és sajtó képviselőjét, hogy egy nem mindennapi dolgot próbálunk szervezni várhatóan nagyszámú nézőközönség előtt, de egy-két kivételtől eltekintve senkit nem érdekelt. Aztán jött az a sajnálatos baleset, amit viszont minden média címlapon és főműsoridőben közölt természetesen a valóságtól nagyon elrugaszkodva.

- Itt szeretném közölni az érdeklődőkkel, hogy a Prológon egy baleset történt, a sérült 8 napon belül gyógyuló kisebb fokú combzúzódást szenvedett. Szomorú számomra, valamint a segítőim és a RALI-t szerető társadalom számára, hogy vannak olyan MNASZ vezetők, akik az energiájukat nem a minél színvonalasabb rendezvények szervezésébe ölik, hanem a kis amatőr versenyek eltaposásába.

Hogy érzed, van esély miskolci prológra jövőre is?

- Ha rajtunk múlik nem csak egy fellángolás, hanem egy hosszú folyamat kezdete volt ez a Prológ Miskolc belvárosában. Már közvetlen a rendezvény után kaptunk olyan ajánlatokat bizonyos cégek vezetőitől, amivel nagyon magas színvonalat és egyben nagyobb biztonságot tudunk létrehozni. Beszéltem az Önkormányzattal és a Városi Rendőr Kapitányság Közlekedési osztályvezetőjével akikkel úgy állapodtunk meg, hogy a jövő évi Prológ útvonalát közösen járjuk be és egy közösen lefektetett biztonsági terv szerint lesz a lebonyolítás.

Milyen jelen pillanatban a kapcsolatod az MNASZ-szel? Volt korábban többi nézeteltérés is köztetek.

- Jelenleg éppen az idézést várom a tárgyalásról, mivel több ok miatt bepereltem egy-két MNASZ embert. Egyébként az MNASZ és az én viszonyom elég hullámzó. Kezdődött azzal, hogy 10 év szünet után 1994-ben rendezői jogot kaptam és az I. Miskolc Rallyval visszahoztam az I. osztályú mezőnyt a borsodi utakra, a verseny rajtja előtti napon a rendező neve valahogyan más lett. Ezek után 1996-ban a Magyar autósport történetében első és egyben utolsó versenyzőként hat év Rally II-ben töltött év után visszaminősítettek a Terep Túrába ami az akkori Rally III. osztály volt, mondván abszolútban és kategóriában sem voltam pontszerző helyen. Kárpótlásul Bessenyey Krisztina, akkori Terep Rally szakág vezető, felajánlott egy TT futamrendezési jogot. Kettő hét alatt leszerveztem, ami állítólag az év versenye volt. Ezt követően 1997-ben az akkori Rally szakág vezető adott egy kárpótló rendezési jogot, amivel tudtam is élni 98-ban is, ezt követően 1999-ben megrendeztem a III OMP Racing Rallyt.

- A 2000-es évre egy nemzetközi versenyre adtunk be rendezési kérelmet, ami be is került az ideiglenes FIA naptárba. A 99-es év díjkiosztóján Tihanyban egy rögtönzött sajtótájékoztatón a rendezőket kérdezték a tervekről, ezt követően egy héten belül letiltották a nemzetközi majd újabb egy hét és elvették a hazai rendezési jogot is mivel egy régióban nincs szükség két versenyre, mert sem a versenyzők sem a nézők nem akarják. 2001-ben 17 év szünet után rendeztem egy hegyi versenyt Lillafüred és Hollóstető közt amit az akkori sportszakmai alelnök a versenyt követően két héttel utólagosan tiltottá minősítettek. 2000-től Szlovák licenccel versenyeztem, amihez a 2003. évben már csak úgy járultak hozzá, hogy aláírattak velem egy papírt, miszerint Magyarországon nem versenyzem, nem rendezek, és nem segítek senkinek a rendezésben. Ezek után 2003-ban beneveztem a Zemplén rallyra ami, után az egyik jelenlegi MNASZ vezető felhívott telefonon és közölte velem „ha esetleg a verseny környékén, 50km-es távolságon belül meglát esetleg eltörhet kezem vagy lábam”. Az ez évi nézeteltéréseinket már nem is említem.

- Ezek után nem mondhatom túl rózsásnak a viszonyom az MNASZ-el.

Már fél füllel lehetett hallani ezt-azt a jövő évi terveidről. Kérlek, avass be minket a részletekbe. Mire számíthatnak 2010-ben a Borsodi Rallysprint bajnokság résztvevői, nézői?

- A jövő évi Sprint Bajnokság ugyan úgy fog zajlani, mint az idei azzal a különbséggel, hogy minden verseny helyszíne más-más pályán fog zajlani, nem lesz ismétlés. A versenyzők, nézők és a médiák is több, még nem látott újítással találkozhatnak a versenyeinken.

Igaz, hogy az egypályás rallysprintek mellett mással is megpróbálkozol?

- A Sprintek mellett szeretnénk beindítani egy Rally bajnokságot is, ami 4-6 versenyből állna versenyenként minimum 3, maximum 6 féle gyorsasági szakasszal, minden szakasz 2-3-szor rendezve. Ez azt jelenti, hogy egy hétvégén minimum 6 maximum 18 gyorsasági szakaszt teljesítenek a versenyzők.

Hallottam arról, is hogy licenc bevezetését tervezed. Ha valóban így van, akkor mi lenne a megszerzésének a követelménye, és hogyan lehetne ezt használni?

- Valóban, szeretnénk a versenyeinken licencet kiadni. Ennek kiváltása nem kötelező, de akinek van, az kedvezményre lesz jogosult a versenyek nevezési díjából. Az európai példákhoz hasonulva nem kötelező a vezető részére a jogosítvány, de ebben az esetben a navigátornak, aki etapon vezeti az autót, kötelező! Szeretnénk az FIA szabályaihoz közeledni, de csak az időmérés, menetlevél, itiner és egyebek tekintetében. A versenyzők öltözékét és az autó felszereltségét nem kívánjuk extra költségekkel terhelni.

- A szervező bizottságunk nevében szeretném megköszönni, hogy egész évben figyelemmel kísértétek versenysorozatunkat.

- Ezúton kívánunk minden rallyszerető embernek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és színvonalas Rallyversenyekben Gazdag Új Évet!

Olvasóink nevében is köszönjük! Nektek is Kellemes Ünnepeket és Sikeres Új Évet kívánunk!

Murva Rali Borsodban?!
Tíz év a Lepold Sportvideóval
Balesettel ért véget a Miskolci Prológ
Üveges bíróságra vinné az RSB-t
Áfra G a boltba is versenyautóval menne
Már tiltja az MNASZ a Borsodi Rallysprintet
Rallysprint Borsodban is!

Fri