Tíz év a Lepold Sportvideóval

December 5.
Legújabb, hétvégi-beszélgetős rovatunk tulajdonképpen már eddig is létezett, most nevet is adtunk neki. E heti vendégünk Magyarország egyik legtermékenyebb videósa, a 10. születésnapjára készülő Lepold Sportvideó atyja, Lepold Zsolti. Múltról, jelenről, jövőről beszélgettünk.

Kezdjük az elején, honnan jött az ötlet hogy rali versenyeket videózz? Honnan indult ez az egész?

- Az ötlet Kacsándi Norbi barátomtól jött, akivel az 1997-es évtől közösen (ő már előbb kezdte, én csak akkor) aktív szemlélői lettünk a ralinak. Én sokat fotóztam előtte mást is, eszembe nem jutott volna kamerázni. Aztán 1999-ben édesapáméktól kaptam egy 8mm-es Canon kamerát. Az új kamerát először persze pince bulikon kellett letesztelni, majd jöhetett a rally. Így indult a story!

Milyen mérföldkövei, fordulópontjai voltak a Lepold Sportvideó 10 évének?

- Az első versenyem kamerával az ezredfordulón volt, egy Radó Pisti által rendezett Oroszlányi verseny, ahová "Kacsával” és Csatos Istvánnal mentem el. Az első OB-s filmem a 2000-es Esztergom Rally volt (azt hiszem mindig ez a verseny marad az egyik kedvencem). Aztán jöhettek a Pécs melletti akkor még amatőr rali néven futó versenyek és a szlalom derby-k.

- Volt Pécsen "A VFTS napközi" ahol minden benzingőzzel telített arcú ember megjelent annak idején és jött az ötlet, hogy ha már felvettem nézzük is meg itt két sör mellett. Itt indult a karrier mert egyre több embernek kellett kazettákat másolnom a felvett versenyekről. Rögtön az első év végén eljutottam az azóta is egyetlen VB futamomra a San Remo Rally-ra.

- 2001-ben folytatódtak az amatőr rali futamok, egyre sűrűbben, és ezzel együtt nőtt az érdeklődés a videók iránt is. Ebben az évben ismertem meg személyesen Balatonyi Árpit és Markó Tibit. Belekóstoltam a rendezésbe, Kacsándi Norbival összehoztuk első versenyünket ( ZOOM kupa néven) melyen 82 indulónk volt. Kicsit továbbléptünk a videózásban is, év közben édesapámmal vettünk egy Super VHS Panasonic kamerát - így már ketten tudtunk dolgozni.

- 2002-ben sikerült közreműködnöm abban, hogy az egymástól függetlenül versenyeket rendező Urak egy asztalhoz üljenek és kitalálják az I. Amatőr Rally Bajnokságra hallgató, 2 megyére is kiterjedő sorozatot. Két év után sikerült megtenni az első lépést az interneten is, Dudás Endre jóvoltából már a duen.hu-n jelentek meg klipek. A versenyrendezés is folytatódott, ismét volt ZOOM kupa - az előző év létszáma és sikere ebben az évben sem maradt el.

- Vegyes érzelmekkel teli év volt a 2003-as. Sikerült Hauer Jánossal együttműködni és a híradóban (Pécs TV), valamint a Hálózat TV műsorán népszerűsíteni a ralit. Elindult az I. Rally Sprint Bajnokság, ott tudtunk lenni majdnem az összes OB futamon, már volt olyan futam ahol négyen is videóztunk. Újabb fába vágtam a fejszét, a családommal nyitottunk egy rali kocsmát Pécsen, amit Parc Fermé Rally Clubra kereszteltünk. Emellett belekóstoltam a versenyzésbe is, egy sprint versenyen sikerült tetőn landolni "ÖCSIKE” Corsájával. A versenyünknek ebben az évben is Monyród adott otthon, most édesapámmal rendeztünk.

- 2004 elég nehéz év volt, fogytak a kamerák, nőtt az elvárás, kazettáról DVD-re álltunk át és videó helyett már számítógépen vágtam. Sokasodtak a futamok és már törekedni kellett a minőségre is. A rali kocsma sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, be kellett zárjuk. A hétköznapi életben munkahelyeket változtattam, de ettől a rali szeretete nem csökkent! Az interneten való folyamatos megjelenést Susán Viki és a toljadneki.hu biztosította.

- A Nagy Fordulatot a 2005-ös év hozta-megismerkedtem a feleségemmel, külön ház, külön dolgozószoba, külön élet:)! Májusban elindult az azóta is működő www.lepoldsportvideo.hu így már azt tehettem az internetre amit én szeretnék. Ebből kifolyólag sikerült egyre nagyobb ismeretségre szert tenni és év vége felé megkeresett Revák Réka azzal, hogy menjek el egy versenyre Korda Erikkel és csapatával. Én szívesen tettem eleget a meghívásnak. Az első csapatvideóm a Husqvarna Racing Team-ről egy olasz murvás versenyen készült. Eriknek ez tetszett és jöhetett a következő külföldi verseny is. A Pécs TV híradóban is megjelentünk rendszeresen, kezdtem végre magam otthon érezni a raliban, ehhez persze az is kellett, hogy édesapám és a családom maximálisan támogattak (amennyire persze anyagilag tellett).

- 2006-os év: Egy igazán teli év, külföldi versenyek, teljes OB szezon, a rallysprint bajnokságban fixen négy-öt emberrel tudtunk forgatni, kisrovat a helyi híradóban, folyamatos munka és jó hangulat Korda Erik csapatánál. Király Gábor (Skodás) barátommal rendeztünk egy aszfaltos rally sprintet, a videók pedig a rallysport.hu-ra is beköltöztek!:) A magánéletem egyik nagy pillanata, hogy eljegyeztem a feleségem, készülődtünk az esküvőre.

- Életem egyik nagy álma vált valóra 2007-ben. A HRT csapatával eljutottam egy Finn nemzeti futamra. Órákat tudnék mesélni róla, egy könyvet meg lehetne vele tölteni. A 2007-es év újdonsáfai közé tartozik, hogy ekkor kezdtem aktívan "napi videókat" vágni az internetre a versenynapok végén. Erre elég sok ember felfigyelt, így sikerült még egy lépcsőt feljebb lépni a ranglétrán. A legfőbb profil ettől az évtől Korda Erik autóinak és csapatának videózása lett, emellett szerencsére jól megfért a Rallyesprint bajnokságon, azt is csináltuk teljes gőzzel. Fontos megemlíteni, hogy házas ember lettem és újabb barátot :) sikerült szereznem Jordan (rallyheart.hu) személyében, aki szintén segítette munkámat.

- A 2008-as év fantasztikusan indult, rögtön év elején 3 havas finn verseny a Korda Racing-el. Ebben az évben már három sorozatban is teljes szezont futottam, az ORB és a Sprint mellett ott voltam a Magyar Tereprally Bajnokság futamain is. Majd 350 videó egy év alatt a lepoldsportvideo.hu-n és nagyon büszke vagyok arra, hogy mind a 350 saját. Folytattuk a napi videók gyártását még nagyobb erőbedobással és több kamera beállítással próbálkoztunk már az autók fedélzetén is. A legfontosabb azonban, hogy megszületett Kornél fiunk!

- Az idei évben sem unatkoztam sokat, 52 autós rendezvény és számtalan videó áll mögöttünk. Az idei év újdonságai közé sorolnám, hogy elég sok hétköznapi embert sikerült felbuzdítani, hogy forgasson nekünk ralis felvételek és küldje el nekünk, ennek köszönhetően volt videónk több IRC és VB futamról is. Az eddigieknél is több segítséget kaptam Korda Eriktől és a csapattól, a lepoldsportvideo.hu pedig egyre több és változatosabb rovattal jelentkezik.

A versenyrendezésnek miért lett vége? Le is tettél arról, hogy újra futamot rendezz?

- Hogy lesz-e folytatás? Nem tudom... szeretnék versenyt rendezni, de nagyon nagy lett az igény és az elvárás már itt, a rally sprintben is, és én is túl sokat szeretnék. Ez emberileg biztos megtérülne, de sajnos a pénzügyi részét sem érdemes a hátunk mögött hagyni. Most hogy lassan a Lepold Sportvideo a 10. születésnapjához érkezik, tervezek egy jó kis szülinapi lógatós versenyt. A dátum és a helyszín decemberben körvonalazódik és január-február környékén csapunk egy bulit. Valamint 2010-ben ha minden jól megy, akkor a Rally Sprint Bajnokságban ismét rendeznék versenyt - de persze ha lehetne akkor csak külföldi receptre (amiket én kint láttam), a versenyzők, a nézők és a verseny partnereinek maximális kiszolgálásával. Meglátjuk :)

Az elmúlt években számos helyen fordultál meg, milyen emlékekkel térsz haza egy-egy versenyről? Vannak kedvencek?

- Egy-két hétig bennem él a verseny kanyarjaiban keresztben elforduló autók képe, aztán egy idő után másfajta emlékek maradnak meg bennem. A táj az emberek az ott hallott történetek, röhögések, megfagyások, piázgatások hangulata. A kedvenceim közé tartoznak az Esztergom Rally-k, a Finn versenyek felejthetetlenek, a rallysprinteket pedig valamennyit egy kicsit a magaménak érzem.

Van sejtelemed arról, hány versenyen fordultál meg az elmúlt 10 évben vagy akárcsak idén?

- Ahogy számoltam átlagban évi 35 autós rendezvényen jelenünk meg.( Idén 52-nél járunk

Jelenleg hány sorozatban képviselteti magát a Lepold Sportvideo rendszeresen vagy alkalmi jelleggel és mekkora stábbal dolgoztok?

- Külföldi versenyek rendszertelenül, a Korda Racinget elkísérem a külföldi futamokra is, idén voltunk már Olaszországban, Angliában, Németországban és Szlovákiában is, de én voltam Gál Csabival az Ypres Rallyn, édesapám Szilágyi Janit kísérte el Horvát versenyekre. Itthon ott vagyunk az ORB, a Tereprally, a Rallye Sprint futamokon, néha beesik egy-egy Rali Túra, vagy egyéb sprint, amatőr és szlalom verseny.

- Az ORB-n, tereprali-n a Korda Racing csapatával dolgozom egyedül (néha-néha besegít valaki),a sprinteken 4-en, 5-en vagyunk, a kisebb versenyekre pedig mindig megy 1-1 emberke klipgyártás céljából, illetve most már elég sok anyagot kapunk postán vagy ftp-n.

Gondolom az elmúlt 10 év alatt számos barátság kötettett?

- AJJJJJJJJAJ!!!! Nem szeretnék sorolni de a legfontosabb embereket akikkel most is majdnem napi a viszony és akiknek sokat köszönhetek elmondom. Korda Erik, Korda Balázs na és a csapat: Laki, Trucky, Zoli, Gabibá, Gyuri, Lacika, Robi.

- Répás Zoli, Jordan alias Sári Peti, Balatonyi Árpi, Markó Tibi, Budai Feri és csapata, az állandó kamerásaim Kozma Roland, Dénes Szabi, Sándor Norbi, Takács Jani a kameraszervizes, Kacsándi Norbi, az emberek akik minden nap az oldalunkat bámulják. És szeretném megköszönni édesapám soha véget nem érő rali szeretetét és segítségét, nélküle nehezen ment volna! Valamint kis feleségemnek a türelmet és megértést!

Mik a terveid a jövőt illetően? Mivel készülsz 2010-re?

- Ki tudja mi lesz itt jövőre!? Egy biztos, itthon az embereknek egyre rosszabb a felfogásuk. A videókban már nem azt keresik, amit régen, ha nincs borulás vagy szenzáció a kutyát nem érdekli, legalábbis itthon. Én szeretném ugyanezt a vonalat csinálni, tehát mindent ami autósporttal kapcsolatos, ha lesz rá kereslet. Egyszer, ha lesz jó sok időm szeretnék egy,az Autóversenyzők című filmhez picit hasonlító a mai magyar rali társadalmat széles körben bemutató vidám és látványos filmet csinálni.

- 2010-ben a Lepold Sportvideo a Rally Sprint Bajnokság futamairól egészen biztosan nem hiányozhat, a többit pedig a jövő évi versenynaptár és aktuális szabályok fogják befolyásolni!

Hasonló sikerket az elkövetkező 10 évre!

Borsi Gergő bizonytalan
KisÉrdi kipróbálta az Impreza N2010-et

Fri