![]() |
![]() |
|
|
Kubica bukott első versenyén Kubica nem kezdett rosszul, a pénteki nap két
rövid, bemelegítő szakaszán megszerezte a győzelmet az R3-as
géposztályban, hat olasz ellenfelet utasítva maga mögé, és az
abszolútban sem állt rosszul, három WRC, két S2000-es, egy S1600-os
és egy N-es autó mögött az abszolút nyolcadik helyről várhatta
a folytatást. Másnap azonban már igazi gyorsaságikon kellett
bizonyítania, első nekifutásra bele is tört a bicskája. A szombat
reggeli nyitószakaszon Cliojával lerepült az útról és a verseny
feladására kényszerült. Az Olasz
Aszfaltbajnokság mezőnyében Kubica mellett még egy lengyel párost
találtunk, Michal Kosiciuszko a murva után aszfalton tette próbára
a szuper 2000-es Skodát. A szombati nap azonban nem a lengyelekről
szólt, Kosciuszko is csak eggyel tovább bírta, a negyedik gyorson
ő is a verseny feladására kényszerült. A futamon
kettős győzelmet ararott a Citroen Xsara WRC, Felcie Re magabiztos
autózással húzta be a győzelmet Fabio Angelucci előtt, a harmadik
helyre Peugeot 206 WRC-jével Luca Pedersoli érkezett. Novemberben
kétszer is ralizik Kubica
|
|