Tét nélküli ezüst

November 13.
Túl van első közös bevetésén a Korda Racing-Bóta Róbert-Subaru trió. Volt kaland bőven, de rendkívül hasznosan telt a 6. MRBRB hivatalos tesztje a csapat számára. Vegyes útfelületen zajlott a futam, ahol kijutott minden. Por, napsütés, eső, sár, murva, aszfalt. A végeredmény egy második hely, nem sokkal lemaradva a tavalyi magyar bajnok és világbajnok Nagy Sebestyén mögött.

Bóta Róbert: - Nagyon kemény futam volt, örülök nagyon, hogy sikerült célba érni, és hogy többféle körülmények között is tudtam menni az autóval. A futam elég jól indult, hiszen az első nap után az élen álltunk. A második napon volt egy 15-20 mp-es túlcsúszásom, ahol is felhasalt az autó a partoldalra, és egy örökkévalóságnak tűnt, mire le tudtam jönni. A harmadik napon sajnos elég sokat kaptam Sebitől, eső is volt, és szerintem némelyik pályán még más autóval sem mentem esőben, nemhogy WRC-vel.

- A hátrányom már kicsivel több, mint fél perc volt, de az utolsó napi hajrá nagyon jól sikerült aszfalton, így 18 szakasz után 10 másodperces hátránnyal a második helyen értem célba. Tudtam beállításokat próbálgatni, határon autózni, úgyhogy azt hiszem, reménykedve indulunk el az idényben, de van még mit tanulni ebben a kategóriában.

- Sajnos a csapat másik versenyzője, Fekete Misi idő előtt búcsúzott egy régebbi Subaruval, de remélhetőleg az első futamon, ami már tétre megy, a márka legújabb WRC-jével tud majd rajthoz állni.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, TAXI4, Monster Energy Drink, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Sz-Építők Kft., Segway Kft., G-Roby Kft.

Korda Racing RBR