Szabó a Bajnokok Tornáján

November 5.
Ha idény vége, akkor Bajnokok Tornája. A legelsőt, még 1988-ban kizárólag ralisok részvételével tartották meg, azóta azonban a világ legjobb autó- és motorversenyzői szerepelnek rajta: az idén a kétszeres német túraautóbajnok Mattias Ekström legyőzte a hétszeres Formula-1-es világbajnok Michael Schumachert a pekingi döntőben.

A fenti példát egyre több nemzet követi, nálunk is rendeznek már Bajnokok Tornáját, csakúgy, mint Csehországban, ahová a hét végére rangos mezőnyt várnak. Ralisok, ralikrosszosok, autókrosszosok kaptak meghívást a sosnovai eseményre - köztük a hatodik ralivilágbajnoki címét a múlt hétvégén megszerző francia Sebastien Loeb, vagy a helyiek korábbi vb-menője, a jelenleg az IRC-sorozatban vitézkedő Václav Pech.

S ott lesz a mezőnyben egy magyar fiú is, az autókrossz Európa-bajnokság junior kategóriájának idei győztese, Szabó Krisztián. A 17 éves versenyző eddig még nem vett részt hasonló megméretésen, de mivel az ő sportágában éppen azok eredményesek, akik képesek improvizálni és a lehető leggyorsabban alkalmazkodnak a pálya változásaihoz, aligha kell félteni a magyar tehetséget.

A küzdelem tehát Sosnován zajlik majd november 7-én, szombaton - a hagyományoknak megfelelően párhuzamos pályán, amelynek kétharmada aszfalt, egyharmada pedig murva.

A verseny előzetes rajtlistáját az alábbi oldalon találják meg:
http://www.rallycross-sosnova.cz/data_rs/predbezna-startovni-listina-sm09.pdf

Felix Promotion