Hering az IRC-re spórolt

Október 12.
A Komló Rali első köre után adta fel a versenyt Hering Gyula és Spitzer Gábor. A páros már a rajt előtt megbeszélte, hogy ha esik az eső, akkor az első kör után kiállnak, nehogy kárt tegyenek a Hondában, amelyre az elkövetkezendő hetekben még komoly feladat vár.

Hering Gyula: - Csak az első körben mentünk a Komló Ralin. Még a rajt előtt megbeszéltük (Spitzer) Gáborral, hogy ha leesik az eső, akkor az első kör után kiállunk. Nagy tétje nem volt számunkra a versenynek. A bajnoki címért már nem tudtunk versenyezni, a harmadik helyünket pedig nem tudták elvenni tőlünk. Tulajdonképpen csak azért álltunk rajthoz, hogy jól érezzük magunkat.

- Nem az esőtől ijedtünk meg. Úgy tűnik, hogy Vizin Laci bácsi rajthoz áll a szezon utolsó IRC-futamán a Skót Ralin. Mivel most megy először murván a Hondával, szeretném, ha előtte tudna tesztelni, és nem akartam, hogy ez a tesztlehetőség veszélybe kerüljön azért mert mi valami kárt teszünk az autóban. Laci bácsi jól le is tolt, hogy ha ő indul, akkor nekünk már nem is kell versenyeznünk. De mondtam neki is, hogy nem ő miatta álltunk ki, hanem magam miatt. Mint az autó bárbeadója nekem most fontosabb volt, hogy ő jól szerepeljen a Skót Ralin. Persze, ha a szezon elején vagyunk, vagy még esélyünk van a bajnoki címre, akkor az eső ide vagy oda, mindent megtettünk volna egy jó eredmény eléréséért. Most viszont a második hely megszerzéséhez is kisebb fajta csoda kellett volna, és hogy egy bajnokságban második vagy harmadik vagy, a között szerintem nincsen nagy különbség.

- Az első három gyorsasági után ahhoz képest, hogy nem siettünk csak hat másodperccel voltunk lemaradva az elsőtől, úgyhogy a részeredményünk nem volt rossz. Sok apró tapasztalattal lettünk gazdagabbak, például azzal, hogy a szélvédő párásodását meg kell oldanunk, mert Skóciában is elég jó eséllyel eshet az eső.

- Gratulálok Kőváry Barnának a győzelemhez és a bajnoki címhez. Nagyon kemény, és sportszerű ellenfél volt egész évben. Abszolút megérdemelten lett bajnok.

A csapat együttműködő partnerei:
Környezetvédő Kft, ROVITEX Kft, J-Group Fotoprint Kft, Ostermann Kft, Budai Team, Honda Kapos, AXIÁL KFT, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT, VALKON 2007 KFT, MAGTÁR KFT, STROMBOLY EVENT KFT, ZOMÁER Kft., KAMARÁS-DUNA KFT, Sygnus Kft, GD Gép és Daru Kft, SL Group, Rutin Kft, DC Gépszer Kft, CPH, H–ITB, IS International, 92 Leticia Bt, Pakett 007 Kft, T&R Consult Kft, Aqua Computer Kft, Barbat 2000 Bt. GERGELY GASTRONOMI