Pethő a harmadik helyért

Október 5.
Az N csoport, az N4 és az abszolút értékelés harmadik helye a tét Pethő István és Bacigál Igor számára a Komló Ralin. Ebből a páros szerint az előző kettő megszerzésére nagyobb az esély. Bár a Nyírség Rali nem volt a legsikeresebb a Dynamic Rally Team számára, azóta a csapat túl van egy osztrák bajnoki futamon, ahol Patrick Winter második helyet szerzett Pethő autójával.

Pethő István: - Elég sűrű volt a programunk, mert a Nyírség Rali után Patrick Winter kibérelte az autónkat az osztrák bajnokságba. Nagyon jól szerepelt vele. Rajmund Baumschlagerrel vívott, de sajnos a végén kapott egy defektet, de így is abszolút második lett. Nagyon elégedett volt az autóval, ami szerintem is elég kiforrott lett a szezon végére. Nem csak a miénk, hanem a csapat másik autója is, amivel Balogh Jani versenyez.

- Ami a Komló Ralit illeti egy murvás futamnak jobban örültem volna. Az jobban bejön, és az idén csak egy volt belőle, Veszprémben. De a pécsi aszfalttal sincs problémám. A Ladával és a Mitsubishivel is nyertünk már ezeken a pályákon, úgyhogy az egyik szemem sír a murva miatt, a másik nevet a pécsi pályák miatt.

- A bajnokságban már az első helyért nem harcolhatunk. Úgy gondolom, hogy N csoportban és N4-ben meglehet az év végi harmadik hely, abszolútban viszont nagyon meg kéne verni ehhez Trencsényiéket. Mindenesetre mi megpróbáljuk követni a hagyományainkat és az A8-as és az A6-os pécsi győzelem után most az N4-ben is szeretnénk nyerni.

Bacigál Igor: - Nekem ez a verseny is, mint a teljes idei szezon új lesz, hiszen eddig nem versenyeztem Magyarországon. Szerencsére a csapatvezetőnk, Gulyás Peti nagyon megkönnyíti a dolgomat. Vele átbeszéltünk mindent, a gumimelegítést, hogy mikor hol kell lennünk.

- Szerdán megyünk le pályabejárásra. Szerintem most is a szokásos négy-öt alkalommal megyünk majd végig mindegyiken. Ennyi kell. A szlovák bajnokságban csak háromszor lehet tréningezni, aztán helló. A vb-n kétszer mehettünk. Az azért elég kevés. Menetközben is bele szoktam írni az itinerbe. Mindig ceruzával készítem el az itinert, az első körben kék, a másodikban piros tollal javítok bele. Most is biztos lesz rá szükségünk.

A Dynamic Rally Team együttműködő partnerei:
Nagoya Kft, Visegrádi Ásványvíz, Lavina Szerviz Kft, Europartner Slovákia, Halker Kft, Pannon-Aqua, International Logistic Gateway, VIV Logistics Kft, Duna-Doom 2003 Kft, Partner Cable Kft, Slovakobremze, Metrirep Kft, VPT-Group Kft. Fülöp Transport, Cola Trans Kft, Antoni & Habó Tanácsadó Kft, R-Trans Kft, GMG-Car Kft, Softipo Kft, Bálint Sped, Alumatik Kft, Gumis Ember, CrewPrint, H-Reklám, SHX Gold Kft, Farécla, Berner, Stihl Jegenye Kft., Rock Oil Kft, Nord Orient Kft, Energia-bírság.hu, Lavina Szervíz Kft, Masped Csoport, Batki Logistic Kft, Sibor 9777 Kft, Dynamic Duo, Visualia Design Stúdió, Valenite Safety, D'94 Kft, Tiszaújváros Transz Kft, Citroen Vác, Alg Logistic, CT Mix Kft, Fókusz-92 Kft, Acquisitio Kft, KDB Trans Kft, M1 Fitness, Kalaschnikow, Szofa, Marywood Trans Kft. Leichtmann Kft