![]() |
![]() |
|
|
Társalgó:
Áfra G a boltba is versenyautóval menne Szeptember
5.
Bemelegítésként arra szeretnélek kérni, hogy próbálj meg visszaemlékezni,
mikor kezdődött a rally iránti érdeklődésed? - Természetesen
gyerekkorban, amikor a legkönnyebben fertőződik az ember. Az
autók, és az autósport már nagyon régen felkeltette az érdeklődésemet,
a rallye egy kicsit később került a képbe. Már nem emlékszem
pontosan, hogy melyik évben, de egy Salgó rally volt az első
verseny, amit élőben láthattam, és indított el valamit bennem,
amiből ez lett. Melyik
volt az a futam, melyen először kamerát ragadtál? - A 2005-ös
Budapest Rallye volt az első verseny, ahol saját anyagból készítettem
összefoglalót. Akkor jónak tűnt, de amúgy rengeteg hiba volt
benne.:) Meg
tudod tippelni, körülbelül mennyi videót osztasz meg az interneten? - Sokszor
gondoltam már arra, hogy összeszámolom, de még nem volt erőm
hozzá. Szerintem három számjegyű lenne a végeredmény. Gondoltad
volna a kezdetekkor, hogy belülről is aktív résztvevője leszel
ennek a technikai sportnak? - Erre a
felállásra nem gondoltam, de, mint minden gyerek, én is álmodoztam
arról, hogy talán egyszer versenyautóba ülhetek. Én azt gondolom,
hogy a pálya szélén álló nézők, sportbírók, médiások, nem azért
állnak a pálya szélén, mert arról álmodtak, hogy versenyt nézzenek.
Szerintem mindenki arról ábrándozott, hogy jó lenne versenyezni,
de a lehetőség nem volt adott, így a kellemest a hasznossal
elven alakult ki az, hogy például valaki fotózzon a pálya szélén.
Így volt ez nálam is - érdekelt az autósport, szívesen kipróbáltam
volna magam, de nem volt rá lehetőségem. Közben megtetszett
a videó vágás is, így összekötöttem a kettőt. Ennek köszönhetően
nem meglepetés az, hogy az első lehetőségre, hogy versenyautóból
követhessem a versenyt, azonnal rábólintottam. Első
futamod navigátorként hol volt, és milyen élményekkel ért véget? A 2008-as
szendrői futamon kezdődött a navigálás. Molnár Gellérttel a
turbós Unót vágtuk csatasorba. Felemásra sikerült a hétvége.
Az első versenyem volt, nem kérdés, nagyon jól éreztem magam,
és mellé még egy jó kis csapat is összejött. Pénteken volt a
csapatépítő tréning, jól sikerült a pályabejárás is, viszont
a versenynapon megkaptam mindent, ami egy autóversenyen előfordulhat.
Volt beforgás, árokban járás, és technika problémánk is akadt
bőven, úgyhogy ennek köszönhetően a futottak még kategóriát
erősítettük. Melyek
azok az autók, amiket belülről is megismerhettél versenytempóban? - Versenytempóban
szerencsére már elég sok autóban ülhettem. Teszten vittek EVO
IV-os és IX-es Mitsubishikkel, illetve Gyarmati Arielnek köszönhetően
belekóstolhattam a super 1600-ba is. - Versenyen
Gellérttel mentünk a Fiat Unóval, aztán idén Rafival a 320 lóerős
BMW-vel és Bedő Imi Evo IX-esével is kocsizhattam. Eddigi
eredményeid? -
Jelentős anyagi kár:) Sajnos elég rosszul kezdődött
a pályafutásom, aki mellé beültem, az az árokban végezte.:)
Most viszont megtörni látszik ez a folyamat, hiszen Bedő Imivel
a szendrői futamot az ötödik helyen fejeztük be, amiért járt
egy kupa. Ezen Rafi jól felszívta magát, úgyhogy a szőlősardói
versenyen rátett egy lapáttal, és 2 kupát is szerzett Nekem
- egy kategória első, és egy abszolút első helyet sikerült összedriftelni. Esetleg
nem tervezed, hogy a bal egyben is kipróbáld magad? Láttam már
elég törött autót, ezért nem erőltetem már.:) Kiöregedtél?:) - Voltak
ilyen jellegű tervek, de még a legkisebb kategóriához is sok
pénz kellene. Miután pedig olyan szerencsés helyzetben vagyok,
hogy ennyi jó autóban, ennyi jó pilóta mellett ülhettem, így
már nem is látom értelmét. Azt a szintet az én bénázásommal
sose tudnám elérni, így sokkal szórakoztatót a jobb oldalon
olvasgatni, és tényleg gyorsan menni. Ellenben még bármi megtörténhet.
;) Mennyire
ragadott el a dolog? A jövőben azért még az internet látogatói
láthatnak Tőled videókat? Hát eléggé,
szívem szerint még a boltba is versenyautóval mennék! Ettől
függetlenül, azt gondolom, hogy az idei év az utolsó éve ennek
a videós történetnek. Sajnos rengeteg időmet veszi el, és már
az a technikai háttér sem áll rendelkezésemre, amivel lehetne
a jövőt tervezni. |
|