Cantamessa váltja Prokopot a Peugeot-ban

Augusztus 10.
Csehországban Martin Prokop egy ötödik hellyel hálálta meg, hogy a BF Goodrich csapat kiválasztott pilótája lehetett hazája legnagyobb autós eseményén. A Sanremo rallyra is ellátogat a BF és a Kronos közös csapata, ahol szintén megszavazták már a szerencsés hazai versenyzőt. Ezúttal Luca Cantamessa bizonyíthat egy S2000-es 207-es Peugeot volánja mögött.

Az 51. Sanremo-n a helyi versenyzőknek az idén negyedszer ad lehetőséget a BF - így 2009-ben 9 versenyből a negyediken vehet részt a csapat szeptember végén.

A döntőbe került öt versenyzőből kerülhetett ki a 39 éves Luca. Nyolcan voksoltak rá, míg a második helyre, hét szavazattal Elvis Chentre szorult.

Cantamessa elmondta: "Egy álom vált valóra a számomra. Közel 8 hónapot voltam távol a rallytól. Az első, visszatérő versenyem az elmúlt hétvégén, ahol próbáltam visszatérni a régi formámhoz. A verseny szombati napján az összetett 11. helyén álltam, mely az első versenynapon számomra tökéletesen megfelelt."

25 S2000-es és hat magyar páros a Barumon
Hazatér a Skoda
Prokopé a gumis kocsi

Lara