Pethő 19-re lapot húzott

Augusztus 30.
Valószínűleg olajfolton csúszott meg Pethő István és Bacigál Igor a Nyírség Rali hetedik gyorsaságiján. Ennek következtében lecsúsztak az útról és a futómű sérülése miatt fel kellett adniuk a versenyt. Pethő az első körben remekül kezdett, és az N csoport harmadik helyén állt Botka Dávid és saját csapattársa, Balogh János mögött, megelőzve a bajnokságban előtt álló összes versenyzőt. A második körben a vizes aszfalton egy kicsit jobban óvatoskodott a slick gumikkal, mint ellenfelei, ezért a szombati utolsó körre 19-re lapot húzott, extrémvizes gumit rakatott fel, amely jó választásnak bizonyult, egészen az olajfoltig.

Pethő István: - Nagyon jól kezdődött a verseny. Az első körben, a száraz aszfalton egész jó helyen álltunk. Botka (Dávid) nagyon jó időket autózott, csapattársunk, Balogh Jani is szuper volt. Velük nem tudtuk felvenni a versenyt, de a harmadik helyet tudtuk tartani.

- A második körben az eső egy kicsit meglepett és talán túl óvatos voltam a slick gumikkal, ami miatt visszacsúsztunk a hatodik helyre. Mivel nekünk a bajnokság szempontjából szinte csak az első hely számított, gondoltam, hogy a harmadik körre 19-re lapot húzunk és nem intermédiával mentünk ki, hanem extrémvizes gumit raktunk fel. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult. A pálya 80%-ára abszolút alkalmas volt, és ameddig mérték az időnket, addig állítólag 15 másodperccel voltunk gyorsabbak a többieknél.

- Már csak húsz méter lett volna hátra a hetedik gyorsaságiból, amikor valószínűleg egy rali 2-es autóból kifolyt olajon megcsúszott az autónk hátulja. Figyelmeztettek a rajt előtt, hogy ott van az olaj, de valahogy a kellő pillanatban nem jutott el az agyamig. Egy méter mélyre estünk le az útról. Szerencsére nem borult fel az autó, de így is elég nagy a kár rajta. A futóművünk annyira megsérült, hogy nem is tudtuk folytatni a versenyt.

- A bajnoki reményeink ezzel elszálltak. Nagyon szeretnénk rajthoz állni az utolsó futamon is. Meglátjuk mennyire tudjuk rá összeszedni a költségvetésünket.

A Dynamic Rally Team együttműködő partnerei:
Nagoya Kft, Visegrádi Ásványvíz, Lavina Szerviz Kft, Europartner Slovákia, Halker Kft, Pannon-Aqua, International Logistic Gateway, VIV Logistics Kft, Duna-Doom 2003 Kft, Partner Cable Kft, Slovakobremze, Metrirep Kft, VPT-Group Kft. Fülöp Transport, Cola Trans Kft, Antoni & Habó Tanácsadó Kft, R-Trans Kft, GMG-Car Kft, Softipo Kft, Bálint Sped, Alumatik Kft, Gumis Ember, CrewPrint, H-Reklám, SHX Gold Kft, Farécla, Berner, Stihl Jegenye Kft., Rock Oil Kft, Nord Orient Kft, Energia-bírság.hu, Lavina Szervíz Kft, Masped Csoport, Batki Logistic Kft, Sibor 9777 Kft, Dynamic Duo, Visualia Design Stúdió, Valenite Safety, D'94 Kft, Tiszaújváros Transz Kft, Citroen Vác, Alg Logistic, CT Mix Kft, Fókusz-92 Kft, Acquisitio Kft, KDB Trans Kft, M1 Fitness, Kalaschnikow, Szofa, Marywood Trans Kft. Leichtmann Kft