Balogh Jani visszatér

Augusztus 26.
Két kihagyott verseny után tér vissza Balogh János és Zentai Kornél, a Generali-Nyírség Ralin. A Dynamic Rally Team párosa új dizájnnal, és az igényeik alapján kialakított BOS lengéscsillapítókkal áll rajthoz. Bár a bajnoki cím sorsába már nem tudnak beleszólni, reményeik szerint az élmezőnyben fognak harcolni.

Balogh János: - Úgy tűnik, hogy sikerül rajthoz állnunk. Financiális okok miatt kellett kihagynunk az előző két versenyt, illetve a munkahelyem is egy kicsit jobban lekötött az elmúlt hónapokban. Azt nem mondom, hogy nekünk most kezdődik a szezon, mert az elég hülyén hangzana, de próbáltunk megújulni.

- Új lesz az autó dizájnja, a csapatunk működését is próbáltuk hatékonyabbá tenni, illetve megint megpróbálkozunk a BOS gátlókkal. Az idén már kétszer kipróbáltuk őket, de akkor nem nagyon jöttek be. Most a mi tapasztalataink és kéréseink alapján módosítottak rajta Franciaországban, úgyhogy nagy reményeket fűzök hozzá. Csütörtökön lesz egy komolyabb tesztünk. (Pethő) Tyutyu autójába is kerültek új fejlesztések, úgyhogy azt is be kell állítanunk. Elég sok munkánk lesz még a versenyig.

- A két kihagyott verseny után a bajnokságba már nem nagyon tudunk beleszólni. Ettől függetlenül szeretnénk jó eredményt elérni, és remélem, hogy az élmezőnyben tudunk harcolni. Az eredményre tippelni nem mernék, de szerintem szoros verseny lesz. Főleg, ha az időjárás is közbeszól.

A Dynamic Rally Team együttműködő partnerei:
Rock Oil Kft, Nord Orient Kft, Energia-bírság.hu, Lavina Szervíz Kft, Masped Csoport, Batki Trans Kft, Sibor 9777 Kft, Dynamic Duo, Visualia Design Stúdió, Valenite Safety, D'94 Kft, Tiszaújváros Transz Kft, Citroen Vác, Alg Logistic, CT Mix Kft, "Hunyadi" Zrt, Mobilis 2000 Kft, Fókusz-92 Kft, Acquisitio Kft, KDB Trans Kft, M1 Fitness, Nagoya Kft, Visegrádi Ásványvíz, Lavina Szerviz Kft, International Logistic Gateway, Duna-Doom 2003 Kft, Partner Cable Kft, Metrirep Kft, Fülöp Transport, Cola Trans Kft, Softipo Kft, Bálint Sped, Alumatik Kft, CrewPrint, H-Reklám, SHX Gold Kft, Farécla, Berner, Stihl Jegenye Kft., Kalaschnikow, Szofa, Marywood Trans Kft.