Megállt a technika!

Augusztus 7.
Szikrázó napsütés, majd 30 fok, minden adott volt egy jó kis kocsizáshoz! Sajnos nem indult ilyen fényesen a verseny hiszen az 1. gyorson Hadik Andrisék leestek az útról, valamint az első 10 kocsiból két-három páros szintén becsúszott valahová. Ezért a rendező kb. tíz perc gondolkodás után visszafordította a mezőnyt és alternatív útvonalon mentünk a kettes gyorsra.

Andrásnak és navigátorának ezúton is jobbulást kívánunk!

Nekünk a 2.gyorson kezdődött a verseny ami igencsak tapogatósra sikerült, nem nagyon találtuk a megfelelő sebességi fokozatot az egyes kanyarokhoz, és a féktávok is jócskán hosszúra sikeredtek. Sajnos én is elkövettem egy két bakit, de szerencsére ezt csak a stopper bánta, nem a kocsi! Apróbb próblémák azért akadtak, pl. elfogyott a víz a turbó hűtésből? ha jól emlékszem:) és egy két részen észrevettük hogy el-eltünik a kocsiból a Jedi, mint Öcsi mondaná!:) Ezután sikerült még egy defektet is összeügyeskednünk a 6. gyorson, amit ki is cseréltünk bent.

Ezután elindultunk a 7. gyorsra ami egyébként a főszponzor KARPACKIE jóvoltából pénzdíjas volt! Potom 15.000 PLN azaz kb. 1 millió ft! Hát igen, erre azért igen kicsi esélyünk volt a lefutott 6. gyors példája alapján, na de így, hogy el sem jutottunk odáig!!!

Egy kisfaluban ért utol a hiba, egy iskola előtt! Először a Lengyel versenyzők próbáltak segíteni újraéleszteni a verdát, tolták, aztán kicsengettek és tolta a fél iskola, majd egy arra járó kisteherautó húzta 1-2 km -t. Semmi. Ekkor már sajna kikéstünk az időnkből. Feladtuk a versenyt!

Ja, majd el felejtettem kiemelni, hogy nem fényképeztek a szurkolók az ellenfeleink megbízásából! Nemes egyszerűséggel lefordították fanoknak ,hogy SEGÍTSENEK tolni !!!

Aztán megjött a felmentő sereg(Öcsi szervíz busza), a helyszínen ők sem tudtak lelket lehelni a verdába, de már sejtésünk azért volt. Ez be is igazolódott, az AC pumpa nem termelt kellő nyomásban üzemanyagot, ennek cseréje után egy főtengely fordítás után újra durrogott a moci!

A csapat úgy döntött hogy a holnapi napon ismét rajthoz állunk, hiszen a Szlovák bajnokság egyébként is két külön napon zajlik! Köszönet a támogatóinknak ,hogy mellettünk állnak:

Aki szereti a Polo-t 9000 fordulaton hallgatni az:
STATOIL-t tölt a verdájába, Dr Marcus légfrissítőt aggaszt a tükörre, a bogarakat az Autoshop termékeivel mossa le a szélvédőről, ha bulizni megy AKÁCMÉZES-t iszik, és hazafelé Maxx Energy italt iszik, hogy éber maradjon!

Köszönettel:

Maxx Rally Team