Rekordszámú résztvevő, jó hangulat

Augusztus 6.
A magyar historic rali bajnokság történetének legnépesebb mezőnyével rajtolt a 42. Allianz Mecsek Rali. Szintén itt fordult elő először, hogy a historic mezőnye a rali első osztály előtt szerepelhetett. Mindez a Mecsek Rali Historic Eb kandidálása miatt történt.

Rendhagyó módon ezúttal nem két külön értékelt versenyként szerepelt a 42. Allianz Mecsek Rali a historic bajnokság versenynaptárában, hanem a két napon egy versenyen vett rész a mezőny, igaz a pontokat másfeles szorzóval kapták a versenyzők.

A Historic Eb kandidálást segítve 17 nevezője volt a versenynek, amiből végül 15-en álltak rajthoz, a magyar értékelésben pedig 13-an szerepeltek. A versenyzők egytől-egyik elégedettek voltak a pályákkal, és miután több ellenfél ellen is meg kellett küzdeniük, a jó hangulat is garantált volt.

Az abszolút győzelmet a verseny legnagyobb esélyese, a Kövesdán-Varga kettős szerezte meg egy Porsche 911 SC-vel, amellyel rendszerint a historic rali Eb-n szerepelnek. Kövesdánék egyetlen problémáját két eltűnt csavar okozta, ami miatt egy kicsit lifegett a Porsche váltója, de ez sem akadályozhatta meg őket a győzelemben. A sok Eb-futamot látott páros szerint mind a pályák, mind pedig a rendezés megfelelt az Eb-n tapasztaltaknak, és bizakodók, hogy jövőre már hazai pályán is megmérkőzhetnek Európa legjobbjaival.

A verseny elején még nagy csatában volt a győztessel a Wirtmann-Scheer páros, akik eddig a Miskolc Rali kivételével, ahol nem indultak, minden versenyen nyertek a Ford Escorttal. Most azonban 26,1 másodperc hátránnyal meg kellett elégedniük a második hellyel. Ennek ellenére Wirtmannék nagyon élvezték, hogy végre volt ellenfelük, és ha az abszolút győzelem nem is jött össze a számukra, a C csoportot most is megnyerték.

Az első nap karburálási gondokkal küzdött a Gáll-Ferjáncz kettős, akik Opel Ascónájukkal, Kövesdánhoz hasonlóan szintén rendszeres Eb-résztvevők, és csak a Mecsek Ralin indultak a hazai bajnokságban. Gáll másnap egy szakaszgyőzelmet tűzött ki célul, amit el is ért. Abszolútban a harmadik, míg D csoportban a második helyen végzett.

Pályafutása során első alkalommal állt rajthoz historic raliversenyen Hubert István, aki nagy Sándor navigátorával együtt hű maradt a korábbi márkához, és az N illetve A csoportos Ford Sierrák és Escortok után most is egy Forddal, egy Caprival nevezett. Ahogy mondta, mindig is szerette a "nagy tepsi" autókat, amivel lehet csapatni. Látványból most sem volt hiány, sőt eredményből sem, hiszen a B csoport győzelme mellett az abszolút negyedik helyet is megszerezte.

Az idén először láthatta a közönség a Tóth-Bruckener kettős Skoda S120-asát a versenypályákon. Miután Tóth István az elmúlt 33 évben minden Mecsek Ralin rajthoz állt, most is itt volt a helye. Derekasan küzdött és a C csoportban a második, abszolút értékelésben pedig az ötödik helyet szerezte meg.

Az idei év egyik legkitartóbb párosa a Kubinyi-Friedrich kettős szerezte meg a hatodik és a B csoport második helyét, a közönség kedvenc Abarth Berlinával. Az első nap végére annyira belemelegedtek a versenyzésben, hogy az utolsó előtti gyorsaságin még a szurkolókat is megriasztották, akkora tempóval estek be a kanyarokba.

Régen láthattuk versenyezni a magyar historic rali első bajnokát, a Hajtós testvéreket, akik végre előhúzták Wartburgjukat. Az autó azonban már egy kicsit kezdte magát elengedni, ezért biztosan egy komolyabb felújítás vár rá, ami miatt ez volt az idei első és egyben utolsó futamuk is. A Wartburggal mindenesetre hetedikek, D csoportban pedig harmadikok lettek.

Az első nap még komolyan támadott, másnap azonban motorprobléma miatt csak a célba érkezést tűzte ki maga elé a Rottár-Diebel páros a Lancia Fulviával. Ez sikerült is nekik, nyolcadikok lettek, C csoportban pedig harmadikok.

Ezúttal is derekasan küzdött a Varga-Keresztes duó, akik ha törik, ha szakad, mindig célba viszik Volkswagen Sciroccojukat. Most is így volt, pedig a meleg mellett a technika ördöge is próbára tette őket, de minden nehézséget leküzdöttek, és jókedvűen értek célba a kilencedik és a D csoport negyedik helyén.

A historic mezőnyt a Kovács-Szántai páros zárta, akik kormány szervo és turbó problémákra is panaszkodtak minden lóvá tehető médiaképviselőnek. De Trabant P60-asukkal derekasan teljesítették a távot, miközben a közönség szórakoztatásáról sem felejtkeztek meg.

A magyar értékelésnek három kiesője volt. A Leitold-Gábor páros már az első gyorson búcsúzott, az idei bajnokság két állandó résztvevőjétől, a Varga-Varga és a Nagy-Tóth kettőstök pedig a hetedik és a 12. gyorsaságin adták fel a versenyt.

Az Iharos és Goller Országos Historic Rally Bajnokság két záró futama a Nyírség Ralin lesz, augusztus 29-én és 30-án.

A 42. ALLIANZ MECSEK RALI HISTORIC VÉGEREDMÉNY (SZOMBAT):
1. Kövesdán András-Varga László Porsche 911 SC D4 1:30:38,5
2. Wirtmann Ferenc-Schneer László Ford Escort MK1 RS2000 C3 +26,1
3. Gáll Csaba-Ferjáncz András Opel Ascona B D3 +1:32,8
4. Huberth István-Nagy Sándor Ford Capri 2.3 I B5 +13:00,1
5. Tóth István-Bruckner Viktor Skoda S120S Rallye C1 +13:15,8
6. Kubinyi Gábor-Friedrich László Abarth/Zastava 1000 TC Berlina B1 +14:03,0
7. Hajtós Péter-Pongrácz Ákos Wartburg 353 WR D1 +14:27,9
8. Rottár Mike-Diebel András Lancia Fulvia Coupe 1,3 S C1 +15:09,8
9 Varga István-Keresztes István Volkswagen Scirocco Typ 43 D2 +33:00,9
10. Kovács Zsolt-Szántai János Trabant P60 B1 +39:34,8

Kiesett versenyzők:
Nagy István-Tóth Tibor Volkswagen Golf GTI Typ17 D2 GY12
Varga Roland-Varga Sándor Lada 21011/2106 D2 GY7
Leitold Károly-Gábor János Fiat Abarth 131 Rally D3 GY1

IHAROS ÉS GOLLER ORSZÁGOS HISTORIC RALLY BAJNOKSÁG ÁLLÁSA KILENC FUTAM UTÁN:

1. (B) csoport
1. Kubinyi Gábor-Diós Dániel Fiat Abarth 1000 Berlina 54 pont
2. Huberth István-Nagy Sándor Ford Capri 2.3 I 21 pont
3. Kovács Zsolt-Szántai János Trabant P60 12 pont

2. (C) csoport
1. Wirtmann Ferenc-Schneer László Ford Escort RS2000 91 pont
2. Tóth István-Bruckner Viktor Skoda S120S Rallye 16,5 pont
3. Rottár Mike-Diebel András Lancia Fulvia Coupe 1,3 S 12 pont
4. Varga József-Friedrich László Ford Escort RS2000 1 pont
5. Zsembery Barna-Ferjáncz András Renault R8 Gordini 1 pont

3. (D) csoport
1. Varga István-Keresztes István Volkswagen Scirocco 46,5 pont
2. Nagy István-Tóth Tibor Volkswagen Golf GTI 44,5 pont
3. Varga Roland-Varga Sándor Lada 1200 Gr 2 38,5 pont
4. Kövesdán András-Varga László Porsche 911 SC 21 pont
5. Gáll Csaba-Ferjáncz András Opel Ascona B 16,5 pont
6. Hajtós Péter-Pongrácz Ákos Wartburg 353 WR 12 pont
7. Leitold Károly-Gábor János Fiat Abarth 131 Rally 1,5 pont

Az Iharos és Goller Országos Historic Rally Bajnokság együttműködő partnerei:
Iharos és Goller Kft, Kumho