Basso Madeira ura

Augusztus 3.
Giandomenico Basso lett a győztese az IRC bajnokság hetedik, Madeira szigetén megrendezett futamának. Az olaszok üdvöskéje ezzel a helyezéssel az összetettben bebiztosította magának a harmadik helyet - előtte Jan Kopecky áll két ponttal, míg az első helyezet, Kris Meeke-től csupán hét pont lemaradása van.


Giandomenico Basso

A verseny nagyon izgalmasra sikerült, bizonyítja ezt az is, hogy 21 gyors után a második, Bruno Magalhaes előtt mindössze három és fél másodperccel autózott jobb időt az Abarth-os Basso.

"Egyben volt gyors és izgalmas is ez a futam" - mondta el örömmel a győztes. „Különleges esemény volt ez számomra, hiszen tavaly ezen a versenyen, az utolsó szakaszon veszítettem el az első helyet. Megérdemelten nyertünk, hiszen a csapat is kitett magáért, és az autó is egyben volt.”


Bruno Magalhaes

"Nagyon szoros küzdelem volt, és teljesen elégedett voltam magammal, hogy a hazai futamon bizonyíthattam egy második hellyel. Megtiszteltetésnek érzem, hogy sok nemzetközi versenyzővel szállhattam harcba, és még többet meg is előztem. Élveztem minden másodpercét ennek a futamnak” - tette hozzá Bruno Magalhaes.


Alex Camacho

A harmadik helyre a portugálok bajnoka, Alex Camacho érkezett meg, aki leszorította a korábbi IRC bajnokot, Nicolas Voullioz-t a dobogóról. Vouilloz tehát a negyedik lett, mellyel az összetettben az ötödik helyen áll - Freddie Loix mögött 8 ponttal.

"Kicsit lassan vágtunk neki a gyorsaságiknak, de próbáltunk gyorsulni. Nem igazán tett boldoggá ez a hétvége, hiába jó volt az autó. Nem a negyedik helyről álmodtunk, de úgy tűnik, csak ezt tudtuk most magunkból kihozni.” - nyilatkozta Voullioz.

A kétkerekesek között Manuel Villa győzedelmeskedett, aki ezzel az idei második győzelmét zsebelhette be egy Punto S1600-ossal. A spanyol Denis Millet Peugeot 207-esét utasíthatta maga mögé egy nagy csatát követően.

Grönholm az IRC-be is belekóstol?
Bouffier csatlakozik a Protonhoz
Rossetti Madeirán tér vissza

Lara