Turánék "pezsgő-fürdőt" vettek a pécsi forróságban

Augusztus 2.
A Synergon Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Zsiros Gábor idei első győzelmét aratta a 42. Allianz Mecsek-ralin.

A csapat készült. Turán Frigyes tapsvihar közepette érkezett meg a szervizparkba, s a java még csak ezután következett. Előkerült valahonnan egy nagy fehér egyes, azt felragasztották a Peugeot 307 WRC szélvédőjére, aztán egyenként hosszasan veregették a láthatóan eléggé meghatódott pilóta és navigátora vállát. Sokat kellett várni az újabb győzelemre, de annál édesebb most a siker. Főleg úgy, hogy Pécsett érte el Turán, akinek a szívében különleges helyet foglal el ez a város. Itt aratta élete első túraautós viadalát, s bár már évekkel ezelőtt szakágat váltott, a pályacsúcsot ma is ő tartja. S most megvan a Mecsek-rali győzelem is – erre nagyon vágyott…

„Nem voltunk szerencsések az utóbbi futamokon, de most benne volt a siker lehetősége a versenyzésünkben – mondta Turán.

– Késhegyre menő csatát vívtunk Herczig Norbival, aki egyetlen pillanatra sem adta fel a küzdelmet, úgyhogy sietni kellett…”

A navigátor, Zsiros Gábor maximálisan egyetértett pilótájával: „Fel kellett kötni a gatyát, mert a riválisok eszelősen gyorsak voltak, igaz, a végére csak ketten maradtunk csatában az első helyért. A vasárnapi négy gyorsaságin mindent beleadtunk – ez is kellett a sikerhez, meg a jó csapatmunka, és az, hogy nem hibáztunk, karcmentesen hoztuk be az autót a célba. Kicsit meg is hatódtam, hiszen ez volt Fricivel az első közös, számomra pedig a legelső abszolút győzelmünk”

Ami pedig nem volt könnyű, mert a nyár egyik legmelegebb hétvégéjén tartották meg a versenyt: az autókban olykor a 60 Celisus-fokot is elérte a hőmérséklet. A fiúk gyorsaságára azonban ez egyáltalán nem volt hatással – folyamatosan álltak a gázon.

Ennek köszönhető, hogy a szombati három szakaszgyőzelemhez vasárnap újabb hármat gyűjtöttek, ami azt is jelentette, hogy a 10.5 másodperces előnyük 13.8 tizedre nőtt – ez is utal a küzdelem hevességére.

„Az autózásunkban semennyi tartalék sem volt, de szerintem nemcsak mi hoztuk ki magunkból a maximumot, hanem a többi csapat is. Érdekes, hogy bár az előnyünk nem volt megnyugtató vasárnap reggel, egyikünk sem volt feszült, vagy ideges. Nyugodtan aludtam – ami nálam azért nem általános –, s szerintem ez annak is betudható, hogy tisztában voltam vele, az autó tökéletes.”

Turánék folyamatosan állítgatták a Peugeot-t, még vasárnap, az első körben is javasolt valamit a mérnök a hátsó differenciálművel kapcsolatban, s ezáltal gyorsabbá váltak. Tisztára, mint a világbajnokságon…

„Az egész csapat vébés, csak még mi nem vagyunk teljesen azok – szerénykedett Turán. – Szombaton reggel túl kemény gumikat választottunk, amelyeken eléggé csúszkáltunk, azután meg kénytelenek voltunk Herczig Norbit a szerencse fiának titulálni, mert bár defektet kapott, nem került hátrányba miatta, hiszen Spitzmüllerék éppen azon a szakaszon estek ki, s nekünk meg kellett állni mellettük… Szerintem volt ebben az ügyben egy kis bírói hiba is, hiszen Spiciék jól voltak, segíteni nem tudtunk, szerintem meg lehetett volna tartani a szakaszt. Ha megtartják, alighanem már akkor eldőlt volna a küzdelem a javunkra. De így sem rossz: remek érzés tizenhárom gyorsasági szakaszon keresztül folyamatosan csatázni valakivel…”

42. ALLIANZ MECSEK-RALI, AZ OB 5. FUTAMA, PÉCS

Abszolút végeredmény: 1. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Synergon Turán Motorsport, Peugeot 307 WRC) 1:15:53.0, 2. Herczig, Baranyai (Subaru Rally Team Hungary, Subaru Impreza WRC) 13.8 másodperc hátrány, 3. Ifj. Érdi, Rubóczky (Érdi Rally Team, Subaru Impreza WRC) 3:01.3 perc.

A nyílt ob állása (nem hivatalos): 1. Herczig Norbert, Baranyai László (Subaru Rally Team Hungary, Subaru Impreza WRC) 88 pont, 2. Spitzmüller, Kazár (Hell Racing Team, Mitsubishi Lancer WRC) 69, 3. Turán, Zsiros (Synergon Turán Motorsport, Peugeot 307 WRC) 61

Synergon Turán Motorsport