Turánék vezető pozícióban

Augusztus 1.
A Synergon Turán Motorsport kettőse, Turán Frigyes és Zsiros Gábor az első helyről várja az Allianz Mecsek-rali zárónapját - 10.5 másodperces előnye arra nem elég, hogy nyugodtan hátradőljön a versenyzőülésében, de mindenképpen optimizmusra ad okot.

A fiúk szaunában készültek a versenyre, s ez - utólag nyugodt szívvel kijelenthetjük - egyáltalán nem volt túlzás. Ugyanis a 42. Allianz Mecsek-rali első igazi versenynapján (amelyen kilenc gyorsasági szakasz várt a mezőnyre) rekkenő hőség volt, a World Rally Carban állandósult a 60 (!) Celisus-fok körüli hőmérséklet. Pont, mint a szaunában. Csak éppen itt valamivel több aktivitásra volt szükség Turán Frigyes és Zsiros Gábor részéről - mivel ők azért jöttek Pécsre, hogy nyerjenek, hogy esélyük maradjon a bajnoki címért küzdeni az ezt követő két ob-futamon.

A nap elején a már megszokott, tizedmásodpercekre menő harcot láthattuk, amelyben aztán az éllovasok közül ketten (Turi Tamás és Spitzmüller Csaba) el is véreztek. Szerencsére nem szó szerint, bár mindketten elég látványosat estek - a pálmát Turié vitte el, ő gyakorlatilag rommá törte a versenygépét. Szerencsére mind a négy versenyző súlyosabb sérülések nélkül megúszta az esést.

"A határokat feszegetjük, mindannyiunk versenyzésében benne van az esés, mivel rengeteget kockáztatunk" - mondta Turán, aki folyamatosan, körről körre javult, és bár egyszer már kora délután is közel állt ahhoz, hogy átvegye a vezetést (Herczig a hatodik szakaszon defektet kapott, de azt a gyorsaságit etapnak nyilvánították Spitzmüller balesete miatt), végül erre a harmadik körig kellett várnia. Herczig gumiját a hetedik szakaszon kicsípte egy kő, a „defektes” szakaszon Turán az élre állt, s ha már ott volt, a hátralévő két gyorson is diadalmaskodott.

Az előnye 10.5 másodperc Herczig Norberttel szemben.

"Az utolsó körben meghúztuk a biztonsági öveket és elkezdtünk sietni. Az autóval nincs gond, a beállítások is egyre közelítenek a tökéleteshez, aminek nagyon örülök. Vezetünk, de így sem nagyon lehet taktikázni, nyomni kell a gázt, ahogyan csak bírjuk, hiszen feltett szándékunk, hogy megőrizzük az előnyünket a záró napon” – mondta Turán, majd azt is elárulta, ezen a napon talán azért is kockáztatott a megszokottnál valamivel többet, mert hatalmas álma, hogy megnyerje a mecseki ralit is - lévén első túraautós sikerét is itt aratta.

A záró napon 4 gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.

Synergon Turán Motorsport