Remek felkészülés

Július 27.
5 perc előnnyel az N/3-as kategória élén, és a pontszerző abszolút 15. helyen zárta a hétvégi Pozsony ralit Bessenyey Zoltán és Papp György. Ezzel tovább növelték előnyüket a Szlovák N/3-as bajnokság élén.

 

Bessenyey Zoltán: "Nagyon kellemes hétvégén vagyunk túl, hiszen gyors és pontos versenyen sikerült újra meggyőző fölénnyel nyernünk. A háromszor három pálya teljesen különbözött, és még az eső is nehezítette néha a dolgunkat, így minden körülményre készültünk, ami a Mecsekben fogadhat bennünket. Most, hogy túlvagyunk a pozsonyi erőpróbán már nagyon örülök, hogy elindultunk, hiszen ez remek tréning volt a következő hétvégére. Van a kezemben 100 kilométernyi gyorsasági, ami remélem nagy előny lesz a hazai ellenfeleinkkel szemben is. A pécsi pályákat mind ismerjük, szeretem ezt a versenyt, hiszen itt ültem versenyautóban először. Az elmúlt két évünk a dízel autóval itt mindig jól sikerült, remélem ez a sorozat nem szakad meg idén sem és képesek leszünk növelni az előnyünket a bajnokságban. Várom már a hét közepét, hogy újra érezhessem a rali közelségét.”

Opel Diesel Rally Team