Körverseny

Július 11.
Úgy tűnik, a PROHUN 500 elnevezésű gyulai futam elnyerte a körök versenye címet, hiszen minden szelektív szakaszt két, illetve három körben kell teljesítenie a mezőnynek. Ma két pályán zajlott a verseny, amelyen délelőtt is és délután is végigszáguldottak a versenyzők.

Korán reggel, amikor a csapatok megjelentek a szervizparkban, az éjszakai esőzést követően hideg volt és minden el volt ázva, ezért a versenyigazgatóság engedélyezte, hogy sárgumira váltsanak a versenyzők. Szalayék azonban jól döntöttek, amikor nem jöttek be a szervizbe a rajt előtt, hiszen már délelőtt hétágra sütött a nap és porzott a terep.

Nagy küzdelem vette kezdetét, Szalay és Bunkoczi átvették a vezetést, a déli nagy szervizben az eredmények állásakor azonban csupán 40, illetve 48 másodperces különbség volt az élen állók között, Az elsőknek így sok veszítenivalója volt, főleg, hogy a körözések eredményeképp teljesen lutri, hogy ki kinek a porába fog belefutni, azaz mennyire lassíthatja le az előtte járó. A nap végi eredményekben azonban szerencsére nem borult nagyon a sorrend a délelőttihez képest, Szalay a nap végére is megtartotta vezető pozícióját, a csapat másik Antarájával a Rónai-Galambos páros pedig a 9. helyen áll.

"Mind a négy szakaszon meggyűlt a bajunk a porral és az előttünk haladókkal. Úgy érzem, ha előrébb indulhattunk volna, tiszta köröket futottunk volna. Mivel most elől állunk és holnap elsőként rajtolunk, több esélyünk lesz a gyorsabb sebességre." - számolt be Szalay Balázs, az Opel Antara RR pilótája.

Holnap újabb két pálya kerül terítékre kétszer, azaz ismét négy szakaszon mérhetik össze erejüket a résztvevők. A rövidebbik, 61,9 km-es pálya Kötegyán település környékén található, a hosszabbik (56,2 km) pedig Újszalontánál kezdődik és oda is tér vissza. A terepet persze változatlanul földes, poros utak jellemzik. Mindenképp izgalmasnak ígérkezik a vasárnapi kvóta, éles küzdelem várható a dobogós helyekért.

Nem hivatalos eredmény: 1. Szalay-Bunkoczi (02:22:07), 2. Porizek-Sykora (+00:00:52), 3. Korda-Tóth (+00:01:06), ... 9. Rónai-Galambos (+00:14:34)

Szalay Dakar Team