Ismerős utakon

Július 10.
Bizakodva várja a Tereprali Bajnokság gyulai futamát Korda Erik és Tóth György, a Korda Racing versenyzőpárosa végre ismerős pályákon mérheti össze erejét ellenfeleivel.

 

Fontos állomás a Korda Racing párosának a Tereprali Bajnokság gyulai állomása, tavaly ugyanis ezen a versenyen mutatkoztak be a Nissan Pickuppal. A debütálás felemásra sikerült, Erikék a verseny befejező napján stabil második helyen autóztak, de műszaki hiba miatt idő előtti búcsúra kényszerültek. Egy év tapasztalattal a hátuk mögött idén egy dobogós helyezéssel köszörülnék ki a tavalyi csorbát.

Erre a versenyre Erik családi felügyelet kap, a Prohun 500-ra időzítette bemutatkozását Korda Erik csapattársa ezen a versenyen unokaöccse, Lónyai Pál lesz, aki a TSP Racing dízel Nissan Pickupjával próbál szerencsét a bajnoki mezőnyben.

Korda Erik: - A Prohun 500 a bajnokság egyik leghosszabb futama, a pontokat is kettes szorzóval osztják, úgyhogy nagyon észnél kell lennünk! A verseny elejétől a végéig maximális koncentrációra lesz szükség, tavaly szinte az utolsó métereken vesztettük el magabiztos második helyünket. Ennek ellenére is a szívemhez nőtt a verseny, remek hangulatban, sok néző előtt versenyeztünk és idén is hasonlóra számítok.

- Az mindenképp biztató, hogy ezúttal nem szenvedünk pályaismereti hátrányban, tavaly tulajdonképpen itt tértünk vissza a terepralihoz, előtte egy rövid versenyünk volt a McRae Enduroval. Úgy érzem a pályák nekem és az autónak is fekszenek, de az ellenfelek is nagyon erősek így nem könnyű az esélyek latolgatása. Nagyon fontos hogy célba érjünk, a bajnokság a finiséhez érkezett, az előttünk álló két verseny dupla szorzóval kerül értékelésre, a legkisebb hiba is duplán bosszulja meg magát. A bajnokságban jelenleg a negyedik helyen állunk, ezen mindenképp szeretnénk javítani, úgyhogy nem fogunk kivárásra autózni!

Lónyai Pál: - Az autósport nem ismeretlen a számomra, Erik már rég megfertőzött a benzingőzös levegővel, azonban ilyen közel még sosem kerültem a versenypályákhoz. Eddig többnyire a pálya széléről követtem a versenyeket, most érkezett el az idő, hogy én is tűzálló overált öltsek. A kalndhoz sikerült igazán profi társakat találnom, életem első tereprali versenyén a TSP Racing Nissanjával, a dízel kategóriában mutatkozok be, a rutinos Bagics Róbert pedig vállalta hogy végigvezet a pályákon. Nagy izgalommal várom a versenyt, egyelőre egyetlen cél, a céldobogó lobog a szemem előtt.

A versenyzők péntek délután és másfél-kilométeres prológgal hangolódnak rá a száguldásra, szombaton 185, vasárnap 246 versenykilométert után érkeznek meg a Gyula belvárosában felállított céldobogóra.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, Monster Energy, TAXI4, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Sz-Építők Kft., G-Roby Kft.

Korda Racing