Továbbra is listavezetők

Július 7.
Az idei negyedik futamon is dobogóra álhatott a Herczig Norbert - Baranyai László kettős, de ami ennél is fontosabb, megőrizte vezető pozícióját az összetettben. A Subaru Rally Team Hungary egysége a harmadik helyen ért célba a BFGoodrich-Veszprém Ralin, az idény első murvás viadalán. A páros a verseny előtt hosszabb távon, közel 80 kilométeren át tesztelhette a Subaru Impreza WRC-t.

"Csütörtökön pályafutásom eddigi leghasznosabb tesztjét végeztük el. Rengeteg beállítást kipróbálhattunk, és sikerült jól felkészülni a versenyre. Péntekre az volt a taktikánk, hogy túléljük a prológot illetve a szuperspeciálist, mert ezeken többet lehetett veszíteni, mint nyerni. Ha valahol véletlenül megforgott volna az autó, az nagy időveszteséget okozott volna, mivel a szűk pályán nem lehetett könnyedén forgolódni.” - idézi fel Herczig Norbert a futam felvezetését.

A szombati nap kiválóan kezdődött az idén eddig két futamot nyerő páros számára, mert az aznapra rendelt hat gyorsasági közül rögvest az elsőn abszolút időt autóztak.

"A szombati első szakaszt - ami összesítésben már a harmadik volt – megnyertük, sőt az összesítésben is az élre ugrottunk, ám a következő gyorsasági nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Körülbelül 140-es tempónál leestünk az útról a 22 kilométeres, tehát a leghosszabb szakaszon. A gyorsasági vége felé elmelegedtek az abroncsok, és egy aszfaltos részen beestünk a murvagumikkal. Leszakadt az autó hátsó része: a csomagtartó fedele, a hátsó spoiler, és kiszakadt a csomagtér is egy darabon. Az ötödik valamint a hatodik gyorsaságit úgy teljesítettük, hogy nem volt tapadása az autónak, és mivel nem volt kellő leszorító erő, meglehetősen sokat csúszkáltunk. Ezúton is köszönet a nézőknek, hogy visszahozták az elhagyott darabokat, amiket aztán a hatodik szakaszt követően vissza tudott építeni a szerviz csapat az autóba.” - mondja a pilóta.

A Subarut felkészítő olasz Aimont Racing Team szerelői az utolsó kör előtti szervizben helyrepofozták az autót, így az utolsó két gyorsaságin javítani tudtak addigi pozíciójukon Herczigék.

"Megcsíptük az utolsó szakaszon a harmadik helyet, és a történtek tükrében - azt kell, hogy mondjam - elégedettek vagyunk. A lényeg, hogy továbbra is vezetjük a bajnokságot - három futammal a befejezés előtt. Már az idény előtt gondoltuk, hogy szoros lesz a küzdelem, ez most beigazolódott. Mostantól teljes erővel készülünk a következő versenyre, az Allianz - Mecsek Ralira, és ígérhetem, ott újra támadunk!”

Subaru Rally Team Hungary