Derűre ború - borúra derű

Július 7.
Hogyan lehet valami egyszerre szomorú és vidám is? Erre a BFGoodrich Veszprém Rallye (júli. 3-4.) a legjobb példa. Ezen a hétvégén a Budai Team és a Maricsek Team együtt dolgozott, hogy a Maricsek-Rubóczky és Mucsina-Csoór páros is előkelő helyezést érjen el. A csapat tagjai szemében könnycseppek jelentek meg, de sajnos nem csak az örömtől. Míg Tomiék az öreg Celicával kategória legjobbként zárták a versenyt, addig a Corolla WRC életét megkeserítette a technika, így Mikiék a negyedik gyorsig jutottak. Egy apró kő végzetes problémákat okozott a kocsiban, kilukadt a kartell és elfolyt az olaj.

A WRC-vel induló Maricsek-Rubóczky páros számára nem volt túl sikeres a hétvége befejezése. Kevés időt tudtak az autóval tölteni, így bátortalanul álltak az első rajthoz. A prológ nem csak a fiúknak volt kicsit idegen, a szűk aszfalton a Corolla sem érezte magát igazán jól. Mire belerázódtak a tempóba, a körülményekbe, bekopogott a technika ördöge. Néhány hiba kivételével mégis sikerült jót autózniuk, de nagy szükség van minden egyes kilométerre, amit hármasban tesznek meg.

Maricsek Miklós: "Nagyon szomorú vagyok, hogy így alakult a verseny, pedig már kezdtem érezni az autót. Jó pár éve nem ültem autóba és már borzasztóan vártam a versenyt, így még jobban elkeserít, hogy nem tudtunk végigmenni. Az elejétől kezdve egy kalandos futamon vettünk részt, de ez a Corolla és köztünk lévő „friss kapcsolatnak” is köszönhető szerintem. Ennyi kihagyás után újra fel kell nőnöm a feladathoz, de úgy érzem, ez nem lesz nehéz. A sztorikkal teli prológ után már azt hittem nem lesz sok meglepetés. A következő gyorsasági rajtjába azt határoztam el, mindent megteszek, amit a teszten elterveztem. De hát tudjuk, hogy ember tervez, Isten végez, vagyis már az első kilométereken is túráztunk az út mellett. Szerencsére a negyedik gyorsra összeszedtük magunkat, és sikerült tegező viszonyba kerülnöm vele. Remélem, hogy a következő versenyen is lehetőségem adódik rajthoz állni, és akkor már a technika is velünk lesz. Még sok tesztkilométerre van szükségünk ahhoz, hogy biztos kézzel foghassam a kormányt. A veszprémi pályán megtett kilométerek sajnos csak a tesztet egészítették ki. A verseny után természetesen levontuk a konzekvenciát, és már most elkezdünk készülni a következő versenyre, kicsit másképp.”

Rubóczky Attila: "Ennél jobb befejezésre számítottunk. A mostani hétvége még mindig nem mondható igazi versenynek számunkra, hiszen nagyon rövid volt. Az első két gyorsaságin még az újdonság hatása alatt voltunk, hiszen mindketten rég versenyeztünk. Összességében a prológ szűk aszfaltos pályája nem igazán nyerte el a tetszésem, de a többi szakasz annál inkább. Ez a pár gyors, amit a technika még engedett, igazából csak tesztnek mondható, hiszen mire hozzászoktunk a körülményekhez, vége is lett. Kicsit elkeserít, hogy így alakult, de remélem, hogy ha lesz következő alkalom, akkor már mehetünk egy igazit.”

Mikiék szomorú befejezése ellenére mégis ragadhatott mosoly a Maricsek Team arcára, hiszen a másik páros, Mucsina Tamás és Csoór J. Tibor ismét bezsebelte a kategória első helyéjért járó trófeát. Salgó Rallye után sikerült újra a H csoport legjobbjaként célba jutniuk. A duplázás nem csak a csapat kemény munkáját tükrözi, hanem bizakodásra is okod ad a közeljövőre nézve.

Mucsina Tamás: "Nagyon jól éreztük magunkat ismét a versenyen. Boldog vagyok, hogy megint sikerült elsőként célba érni. Kalandos út mögött állunk, rengeteg izgalmas pillanatot éltünk át, és nem csak a gyorsasági szakaszokon.”

Már a prológon is akadtak nehézségek az első kanyarban, ahol négyből sajnos háromszor sikerült elrontani a befordulást, mivel a hatalmas tepsi Celica nem a szűk utakra van méretezve. Az „első kanyar fóbia” a Hajmáskér-Őskü gyorson is előjött, vagyis a gyorsasági nyitányaként beköszöntek a nézők közé. A túlcsúszás szerencsére semmi bajt nem okozott, csak az adrenalin szintet növelte a kocsi körül. A Márkó-Jutaspusztai szakasz az előzőkhöz képest nyugalomba telt, így a szervizparkban csak a port kellett letörölni a GT-Fourról.

A Gyártelep is tartogatott meglepetéseket a fiúk számára. Az addig felboríthatatlannak hitt Toyota pár pillanatig elvesztette az egyensúlyát egy padkára futás következtében, de szerencsére Tomi könnyedén hárította a kényes szituációt. A malőr eredményeként kis bozótnyírás után visszairányították a kocsit az útra és tovább száguldoztak. A hajmáskéri beköszönést a következő körben már nem ismételték meg, sőt, pár lehetőséget még észrevettek, ami az itinerben kicsit másképp volt. Az időeredmény mellett az is tükrözi Tomiék remek teljesítményét, hogy a 3 perces rajtoltatás nagyon kevésnek bizonyult. A gyorsasági közepette jelent meg a Toyota egy Suzuki visszapillantójában. Sajnos az utolsó előtti gyorson torlódás alakult ki, így az időcsúszás miatt mindenki késett. A nézők már nagyon hiányolták a Mucsina-Csoór párost, aminek hangot is adtak.

Mucsina Tamás: "Úgy érzem, hogy sikerült a nézők kedvében járnunk, hiszen amikor a kavarodásban hátrébbról rajtoltunk, már aggódtak értünk és a szervizparkban érdeklődtek. Szerencsére nagyon jó volt végig az autó, ami a szerelők munkáját dicséri. Szeretném megköszönni Haljárszki Zolinak és Horváth Lacinak, hogy sikerült erre a "kocsi-gyilkos” pályára egy megbízható autót összerakniuk. Jó lenne, ha ez a sikersorozat nem érne véget, és a következő verseny után is hasonló helyen állhatnánk a dobogón.”

Csoór J. Tibor: "Már nagyon vártuk, hogy ismét murvás versenyen indulhassunk, mert Tominak kimondottan fekszenek az ilyen talajú pályák és mind a ketten élvezzük, ha jól táncol Emese. Mit mondhatnék azon kívül, hogy szuper volt a verseny. Ahogy Tomi is mondta, sok kalandunk volt. A prológ nekem sem dobogtatta meg a szívem, viszont a többi szakasz nagyon tetszett. Reménykedem benne, hogy az évad hátralévő részében is hasonlóan jól teljesítünk. Sokat számít, hogy már mindketten teljesen otthon érezzük magunkat a kocsiban, és nem okoz meglepetéseket. Már alig várom a következő versenyt.”
A hétvége után a csapat folytatja a felkészülést, hogy a soron következő Allianz Rallye-n (júli 31.-aug 2.) könnycsepp csak az boldogságtól hulljon. Az egyik páros - Mucsina Tamás és Csoór J. Tibor - biztosan elrajtol Pécsen a nézők örömére, míg a Maricsek Miklós - Rubóczky Attila duó részvétele még kétséges. Reméljük, hogy 3 hét múlva mindenki ott lesz, és mind a két autónak együtt szurkolhatunk.

Támogatóink: Elgas Kft., Pannon-Aqua'95 Zrt., Odex Outdoor Expert Kft., Corpus Communications Kft., Interware Internet Szolgáltató Kft., Milk-Szolg Kft., RallyeShop, Auriga Trans Kft., Plazma Design Bt., Vavi Trans Kft., Zoltán Hunor Csaba, Crobo Bt., Weko Trade Bt., Reconquest Kft., Tomi-Gumi Bt., Steinberger.hu, Igol oil, VHT-Emeléstechnika Kft., Vépé-19 Bt.,

Köszönjük!

Maricsek Team