Veszprém Rally N csoportos beszámoló

Július 7.
Az országos rally bajnokság negyedik, veszprémi futamáról az N-csoport mezőnye sem hiányozhatott. A futam az eddigi megszokott két versenynap helyett valójában másfél napban került lebonyolításra - péntek délután már elkezdődött a bemelegítés a prológ és a szuperspeciál teljesítésével.

Királyszentistván mindkét része (a prológ és a szuperspeciál) az N-csoportban Krózser Menyhértnek sikerült a leggyorsabban, mely azt jelentette, hogy szombaton ő kezdhette meg a csoport éléről a küzdelmeket. Az összetettben őt Szabó Gergő követte egy Imprezával. A harmadik helyen pedig a Super2000-es Peugeottal elrajtoló ifj. Tóth János végzett ideiglenesen.

A hétvége első napján, a pénteket 15. helyen befejező Aschenbrenner György ébredt fel a leggyorsabban - a kategória legjobb idejét autózta Hajmáskéren. Öt másodperces lemaradást könyvelhetett el mögötte ifj. Tóth.

Márkó - Jutaspuszta volt kijelölve a negyedik szakasznak, ahol az N-esek közé sorolt S2000-es autóval Janika szakaszgyőzelmet szerzett Asi előtt közel 3 másodperccel. Osváth Péter próbált volna még beleszólni a szakaszidőkbe, azonban leintéskor két és fél másodperccel elmaradt a Mitsubishis Asi mögött - azonban ez a harmadik idő összetettben az ötödik helyre hozta fel Osváthot.

Délután egy órakor vette kezdetét a Veszprém rally ötödik részének rajtja. A Gyártelepen folytatódott Asi és Janika között az adok - kapok; ez alkalommal az előbb említett versenyző jött ki győztesen, pontosan négy másodperccel. A szakaszeredmények harmadik legjobb ideje ezúttal Elek Istváné lett.

A csoport két nagymenőjének harcai nem sokáig okozhattak izgalmakat, ugyanis Asi búcsúra kényszerült, így a hatodik gyorson már nem láthattuk őket a célban. Helyét Pethő István vette át, aki a hajmáskéri gyorson 10 másodperccel lemaradva követte Janikát a második helyen. Ezzel a második idővel az összetettben három helyet javítva feltört a harmadik helyre, Elek és ifj. Tóth mögött.

Az utolsó előtti bevetés ismét a Gyártelepről rajtolhatott el. Szinte hajszálra pontosan, mindössze egy tizedes különbséggel, ifj. Tóth autózott jobb időt Szabó Gergő előtt. Mögöttük Elek végzett 1 másodperces hátránnyal a harmadik helyen.

Az utolsó gyorsasági jelentette szinte a legnagyobb izgalmat Pethő részére, aki úgy döntött, megelőzi Eleket az összetettben, aki több mint öt másodperccel volt előtte. Sima győzelem született a számára egy leggyorsabb szakaszidővel.

A mezőny egyedüli S2000-es autója értékelésben az N-hez csapódott, ami igazán izgalmas harcokat hozott. Janika így a legjobb idővel első lett. N4-ben Pethő István aratta le a babérokat a második Elek István és a harmadik helyezet, Osváth Péter előtt.

N3-ban Bessenyey Zoltán percekkel nyerte kategóriáját Opel Astra GTC-jével. A legkisebb, N2-es osztályban Zagyva Lajos a teljes N3-as mezőnyt is maga mögé utasítva vehette át az első helyért járó díjat Suzukijával Magyar Miklós előtt.

A pénteki első gyorson összesen harmincöt N-es célbaérkező volt, akiknek - szombat késő délutánra - a számuk 28-ra csökkent

Lara