Tragédia Romániában

Május 25.
Tragikus esemény árnyékolta be Szabó Gergőék idei harmadik fellépését a román bajnokságban, balesetben életét vesztette a 31-es rajtszámú autó pilótája, Lucian Garbacea.

Garbacea a Raliul Iasului nyolcadik, utolsó előtti gyorsaságiján Renault Clio R3-as versenyautójával fának ütközött, és a baleset közben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy korházba szállítás közben életét vesztette. Navigátora, Tudor Marza szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Lucian Girbacea 42 éves korában távozott közülünk. Nyugodjék békében!

A román bajnoksági idei első murvás versenyén, annak rendje és módja szerint, ott volt a bajnokságot holtversenyben vezető Szabó Gergely-Köhler Zoltán is. Sajnos nem indult jól Geriék versenye, a prológ után elhúzódó szerelés miatt 50 másodperces büntetést kaptak, így szombaton a mezőny végéről kellett megkezdeniük a felzárkózást.

Másnap utcai difivel és váltóval vágtak neki a versenynek, és rendre dobogós időt autózva szép lassan lépkedtek előre az abszolútban. A rali hatodik gyorsaságiján búcsúzott Gergőék legnagyobb ellenfele, Valentin Procisteanu, az elsődleges feladat immár a célba érkezés volt. A hátralévő szakaszon így is négy helyet javítottak helyezésükön, a futamot az abszolút negyedik helyen fejezték be. A győzelmet a bajnoki cím védője, a finn Jarkko Miettinen szerezte meg, a második helyre a Szuper 2000-es Peugeot Subarura visszacserélő olasz Tempesta érkezett meg, a dobogó harmadik fokára a hazai színeket képviselő Bogdan Marisca léphetett fel.

Negyedik helyüknek köszönhetően Gergőék immár egyedül vezetik a román bajnokságot, a második helyre Tempesta kapaszkodott fel, Procisteanu visszacsúszott a harmadik helyre.

A Raliul Iasului végeredménye:
1. Jarkko Miettinen/Mikko Lukka (FIN), Mitsubishi Lancer E9 (N4) 53.32,6
2. Marco Tempesta/Dorin Pulpea (I/RO), Subaru Impreza N15 (N4) +27,0
3. Bogdan Marisca/Sebastian Itu, Mitsubishi Lancer E9 +45,7
4. Szabó Gergely/Köhler Zoltán (H), Mitsubishi Lancer E9 +53,0
5. Alex Bruschetta/Edo Civiero (I), Subaru Impreza N14 (N4) +1.27,4
6. Daniel Ungur/Anton Avram (RO), Subaru Impreza N15 (N4) +2.07,3
7. Horatiu Savu/Ciprian Petcu (RO), Mitsubishi Lancer E9 +4.23,1
8. Cristian Toganel/Iulian Danut Bordea (RO), Subaru Impreza STi (N4) +4.31,6
9. Valentin Ioan Banciu/Lucian Budai (RO), Mitsubishi Lancer E (H) +5.00,5
10. Nistor Duval/Raoul Papp (RO), Citoren C2R2 (A) +5.03,2

A Román Bajnokság állása három futam után:
1. Szabó-Köhler 23 pont, 2. Tempesta-Pulpea 19 pont, 3. Procisteanu-Dobre 18 pont, 4. Miettinen-Lukka 10 pont, 5. Marisca-Itu 10 pont…

Kép: Rallyphoto.ro
Fri