Salgó-Gemer Rally N csoportos beszámoló

Május 20.
Az elmúlt hétvégén bizonyíthatták újra versenyre termettségüket az N-csoport nevezői a Salgo-Gemer Rally keretein belül. A két ország, Szlovákia és Magyarország közösen rendezett futama pénteken délelőtt kezdődött a gépátvétellel, míg délután egy körversenyes, salakos bemelegítéssel folytatódott az ózdi városi stadionban.

Több mint száz nevező állt rajthoz, melynek nagy részét - a szokásokhoz híven - az N-esek tették ki. A prológot leggyorsabban Aschenbrenner György teljesítette Balogh János előtt, aki mögött Hadik András Subaruja ért be a harmadik helyre.

Az első versenynap gyorsasági szakaszait északi szomszédaink rendezték. A legelső gyors N-es győztese Asi lett Hadik előtt. A külföldi indulók közül Béres és Gryzb egymást üldözte, de ez esetben a szlovák jött ki győztesként.

Jelsava volt a következő rajt helyszíne, ahol 8 kilométer után érhettek be a célba. Asi tovább folytatta előnyének növelését a japán márkákkal szemben - Hadik harmadik, Balogh pedig második időt autózta a magyarok közül.

A szervízparkos kitérő előtt még egy ratkovai rész várt a párosokra. Hadik újból Asi mögött ért célba, 12 másodperccel. Balogh behozta autóját ismét a dobogós helyek egyikére, jelen esetben a legalsóra, 5 másodperces különbséggel subarus vetélytársa mögött.

A negyedik gyors nagyban megváltoztatta az N-es élmezőny helyzetét, alakulását. A szervízpark után Pekloról rajtoltak el, ahol Asi nem járt szerencsével, hiszen a cél előtt nem sokkal egy árokban találták magukat. Az autón jópár javítani való akad, de a párosnak nem lett nagyon komoly sérülése.

A szakaszgyőzelem lehetőségével így Hadik András élt, aki mögött Trencsényi József tűnt fel. Az összetettben a borsodi Hadik és Balogh állt az élen 20 másodperces különbséggel.

Az ötödik jelsavai részen fordult a helyzet, hiszen 1 másodpercet Balogh faraghatott a hátrányából azzal, hogy Hadik előtt ért be a célba.

A nap utolsó szakaszán végül kialakulhattak az első nap összetett eredményei. A magyarok közül Hadik állt a csoport élén Balogh Jani előtt 5 másodperccel. A harmadik helyezet, Trencsényinek is megadatott ekkor az esély a feljebb kerülésre, hiszen mindössze 4 másodperces lemaradással számolhatott szombat délután. Külföldi indulók között is hatalmas harcok kerekedtek. A leggyorsabb a Super2000-es 207-essel rajthoz álló Béres Jozef volt, akitől mindössze 1 másodperccel autózott rosszabb időt a nap folyamán Gryzb, a lengyel Fiatos.

A hét utolsó napján, vasárnap kis hazánk útjai adtak otthont a verseny befejezésének. A már jobban ismert gyorsokon sem volt hiány izgalmakban. Osváth Péter megtáltosodott az előző napjához képest, hiszen a Zagyvaróna-Cered részen a legjobb idő kerülhetett a neve mellé. Matics Mihály volt az, aki megpróbálta üldözőbe venni, de 1 másodperces különbség végül lett közöttük.

Úgy tűnt, Osváthnak megtetszett a győzelem, és a nyolcadik gyorson is első lett. Matics harmadikként, Pethő István pedig egy második idővel zárhatta Mátraszentimre-Mátrakeresztest. Hadik András az előző napi, szinte hibátlan teljesítményéhez kezd visszatalálni, hiszen ez alkalommal negyedikként szerepelhetett az időeredmények között.

A nap harmadik rajthozállása után Osváth újból a leggyorsabb volt Matics és Balogh előtt. A negyedik illetve ötödik helyen Pethő és Hadik párharcból az előző jött ki jobban 2 másodperccel.

A tizedik és tizenegyedik résznél Osváth folytatta idejének növelését az első helyekkel, míg az utolsó, kazári gyorson Balogh Jani gyűjtött be gyorsan neve mellé egy szakaszgyőzelmet.

A céldobogón legelsőként a magyarok közül Hadik András gurulhatott át Subarujával. Őt 15 másodperces különbséggel Balogh Jani követte egy Mitsubishivel. A harmadik helyre pedig az az Osváth Péter érkezett meg, aki a második napon egy jó teljesítménnyel érhette el a dobogó alsó fokát.

Külföldieknél egy első napi, szoros küzdelem után, végül 10 másodperces különséggel Béres Jozef lett az első Grzegorz Grzyb előtt.

Az N3-as géposztályban a „bioetanolos” Hibján József - Szurovcsák István duó zsebelhette be az első helyet a szlovák Samo Tibor Opel Astrája előtt.

A Suzukisok kategóriájában, az N2-ben Radó István egy Hondával utasított maga mögé öt Suzukit és egy Citroent. A magyar érdekeltségű márka legjobbja Magyar Miki második helyre futott be.

Kivételes alkalmak egyike volt ez a verseny, hiszen nem megszokott nálunk az N1-es kategória. Négy külföldi indulóval ért véget a csoport versenye, melyek közül a leggyorsabb Spavelko Marek lett egy Volkswagen Poloval.

Lara