Megvan a dobogó

Május 10.
Teljesítette a Rábaköz Kupa befejező napjára kitűzött célját a Korda Racing versenyzőpárosa, Korda Erik és Tóth György az abszolút harmadik helyen érkezett célba a Tereprali Bajnokság második futamán.

Kordáék már a vasárnapi pályáknak is a harmadik helyről vághattak neki, mivel a cseh Porizeket sebességtúllépés miatt a versenybíróság szombat este 30 perces büntetéssel sújtotta. Mindez azonban nem változtatott Korda Erik stratégiáján és vasárnap egészen más felfogásban próbált versenyezni.

Korda Erik: - A harmadik helyet úgy sikerült megszerezni, hogy egy métert sem kellett megtennem érte, de ennek ellenére is eltökélt voltam, hogy vasárnap egy picit közelebb kerüljek az előttem állókhoz. Szombat este Gyurival kielemeztük a napot, alapvetően az volt a gond, hogy túlzottan óvatosak voltunk. A mai első gyorsra kicsit felszívtuk magunkat és bár egy-két kisebb hiba becsúszott, de így is sikerült a második idővel célba érnünk. A második pálya se sikerült rosszul, itt ugyan csak ötödikek lettünk, de fél percen belül voltunk az elsőhöz képest. Az utolsó gyorson már csak átgurultunk, nem akartuk kockáztatni a célba érést.

- Gratulálok Zapletalék győzelméhez és Palik Laci második helyéhez, mi pedig örülünk a harmadik helynek, hisz tavalyi visszatérésem óta, most először állhattunk fel a dobogóra. Összességében nem vagyok elégedetlen, apróbb hibák ugyan ma is voltak, de teljesítményünk sokat javult tegnaphoz képest érzem, hogy milyen sokat számít minden egyes megtett kilométer. Harmadik helyünkkel a bajnokságban is sikerült felkapaszkodunk a dobogóra, de ebből még nem vonunk le messzemenő következtetéséket, mert az első öt páros nagyon közel áll egymáshoz.

- Az első két versenyt tekinthetjük bemelegítésnek, a hátralévő három futam már dupla szorzóval számít a bajnokság értékelésébe, szerencsére ebből kettőn tavaly mi is rajthoz álltunk egyedül a soron következő román verseny lesz idegen, de ide se feltartott kezekkel megyünk!

A Rábaköz Kupa végeredménye:
1. Zapletal Miroslav/Ourednicek Tomas, Mitsubishi Strakar 4:01.02,0
2. Palik László/Darázsi Gábor, Nissan Navara +3.31,0
3. Korda Erik/Tóth György, Nissan Pickup +11.34,0

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Sz-Építők Kft., G-Roby Kft.

Korda Racing