Újabb győzelem!

Április 27.
A Suzuki Team Hungary párosa, Ollé Sasa és Czakó Janek miskolci gyizelmével kategóriájában tovább növelte elinyét és az Országos Bajnokságban is a hetedik helyre ugrott...

Ollé Sasa- Czakó Janek: "Az első nap végén déja vu érzéssel vártuk a másnapi folytatást, csak most a szereplők változtak... A tavalyi eredmények szinte megismétlődtek, de ebben az évben nem az Ollé, Gyarmati, Pálinkás, Kakuszi felállásban, hanem az Ollé, Pálinkás, Baracskai változatban. Rögtön az elején akadt némi technikai problémánk, az egyik szenzor ment tönkre. Először a kuplungra gyanakodtunk, hiszen 7000-es fordulatnál egy nagyot dadogott és durrant az autó, utána még húzott egy kicsit, majd leszabályozott. Ez a kigyorsításoknál visszavetette az autó dinamikus hajtását. Szombaton ráadásul elkövettük azt a hibát, hogy a második körre nem tettük fel az új gumikat, így Pálinkásék megvertek minket. Szerencsére a bezsebelt előnyünk elégnek bizonyult, hogy ne kerüljenek elénk. Ebből a hibából tanulva, mára felraktuk az új abroncsokat, ami az eredményeinken is meglátszott. Jobban tapadt és fordult az autó. Ezek ellenére 6-7 másodperccel vezettük a kategóriát.

Új gumival vágtunk neki a mai hat gyorsasági szakasznak. A nyitó körben nagyon keményen és agresszívan autóztunk, ezért az előnyünk az utolsó körre 18 másodpercre nőtt. Ma csak egy gyorson kaptunk néhány másodpercet Pálinkás Zsoltiéktól. Az utolsó szakaszon ész nélkül nyomtuk mindketten, így abszolút 15. időt jöttünk. Nagyon élveztük ezt a versenyt úgy, hogy megpróbáltunk minden téren spórolni. A terveink között szerepel, hogy Szlovákiában is indulunk, így a hét végén a szlovák bajnokság következő futamán állunk rajthoz. Szeretnénk mindkét bajnokságban helytállni, ami megerőlteti a csapat költségvetését. Az autó remek, örülök, hogy megvásároltuk, szeretnék vele minél többet menni. Ez a győzelem értékesebb, mint az egri, jobb érzés egy szoros küzdelemből nyertesen kikerülni. Három hét múlva itt a Salgó rali, aminek a pályáit nagyon szeretem. Bízunk benne, hogy ott is hasonlóan helytállunk!”

Köszönjük támogatóinknak!

Suzuki Team Hungary