Győzelem!

Április 14.
Magabiztos fölénnyel nyerte a Suzuki Kaiser Ózd Ralit a Korda Racing Junior csapatának színeiben induló ifjabb Béres József-Répás Zoltán duó, a csapat másik párosa a Schweizer Dániel Vadász Sándor az RTE abszolút második helyet szerezte meg.

Ugyan az idei évre szétváltak a Rallye2 F csoportos bajnok párosának útjai, a Rali Túra Egyesület idei szezonnyitó futamának mezőnyében mindkettejük nevét megtalálhattuk. Répás Zoltán a 2007-es Junior Világbajnokság negyedik helyezettjének, ifjabb Béres Józsefnek diktálta az itinert a licencesek közt, Schweizer Dániel pedig a túrások mezőnyében Vadász Sándorral próbált szerencsét. A fiúk külön-külön is folytatják menetelésüket, az ifjabb Béres József-Répás Zoltán duó a Korda Racing Mitsubishi Lancer EVO VII-esével valamennyi szakaszon a legjobb időt autózva szerezték meg a futam abszolút első helyét, Schweizer Dániel és Vadász Sándor pedig a Rali Túra mezőnyének abszolút második helyén érkezett célba.

ifjabb Béres József: - Először is szeretnék köszönetet mondani a Korda Racingnek és Korda Eriknek a lehetőségért, hogy rajthoz állhattunk a versenyen. A hétvége számos újdonsággal szolgált, egyrészt eddig egyetlen egyszer versenyeztem Mitsubishivel, magyar itinerből viszont még sosem mentem. A legnagyobb feladatot az itiner megírása jelentette, de Zolival ezt is hamar megoldottuk. Az autó is nagyon tetszett, a futóművön kellett állítanunk, mert kicsit dobálósra volt állítva, de a verseny alatt semmilyen műszaki problémánk nem volt. Még egyszer köszönöm Zolinak és a Korda Racingnek, hogy ismét Magyarországon versenyezhettem!

Répás Zoltán: - Olyan hirtelen történtek a dolgok, hogy igazából még fel sem fogtam mi történt az elmúlt pár napban. Joskó nagyon profi versenyző, nagyon sokat tanultam tőle. Nagyon hamar alkalmazkodott az autóhoz, igazából már az első körben is azt csinált vele amit akart, bármekkora sebességnél. Abszolút navigátor centrikus, ha egy jobb kanyarba balt mondanék, akkor balra fordítaná kormányt. Attól kicsit tartottam, hogy miként tudom neki visszaadni magyarul azt, amit hallani szeretne, de úgy érzem megtaláltuk az összhangot és egy felszabadult versenyt futottunk. Szeretnék köszönetet mondani Joskónak, hogy mellette tölthettem a hétvégét, barátaimnak, Korda Eriknek és Bendiák Szabolcsnak az erkölcsi és anyagi támogatásért valamint az Ózd Rali szervezőinek a sok-sok segítségért, egy álmom vált valóra!

Korda Erik: - A történet kedden kezdődött, ekkor került hozzánk Spanyolországból a Mitsubishi. Tudtam, hogy Répás Zoli barátom a hétvégén Béres Józsival megy az Ózd Rali prológján, innen jött az ötlet, hogy mutassuk meg a mezőnyben mire képes az autó. Gyorsan átnéztük, szerencsére jó bőrben volt, egy csapágyat kellett kicserélni és szombaton reggel már Ózdon volt. A fiúktól nem kellett kérnem semmit, mindketten profik, tudják a dolgukat. Egy célt tűztek ki maguk elé, a szórakoztatást. Ennek ellenére valamennyi gyorsaságin a legjobb időt érték el, igaz a licenceseket nem értékelik a Túra mezőnyben. Ahogy hallom a közönségnek is tetszett, amit csináltak, szóval teljes mértékben elégedett vagyok. Ebben a felállásban erre az egy versenyre álltunk össze, az autót szeretnénk eladni, de bízok benne, hogy dolgozhatunk még együtt.

- Volt kiért izgulunk a Túra mezőnyben is, Schweizer Dani az idei évben a Rali Túra Bajnokságban folytatja pályafutását. Dani ugyanazzal a BMW-vel érkezett Ózdra, amellyel tavaly megnyerte az F csoportos bajnokságot és több Mitsubishit maga mögé utasítva a kiváló abszolút második helyen érkezett célba! Mindkét párosunknak gratulálok és köszönöm nekik a szép eredményt!

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRt, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft.

Korda Racing