Siker mindkét fronton

Április 9.
A 2009-es Magyar Ralibajnokság meglepően sok versenyzővel és meglepően kellemes, 22 celziusz fokos időben vette kezdetét, április első hétvégéjén. Az egri futam egyben a Szlovák bajnokság nyitóversenye is volt, ahol csapatunk a Hadik Rallye Team több autóval is képviseltette magát, de legfontosabb közülük a 33-as rajtszámmal induló Hadik András volt.

Neki volt esélye beleszólni az ORB és a szlovák abszolút értékelés dobogós helyezéseibe, hiszen az ő Subaru Impreza STI N12B versenyautója ehhez remek hátteret nyújtott. A Hadik - Juhász kettős a verseny első szakaszán még tapogatózott, azonban a közel 50.000 ezer nézőnek később igencsak megmutatta, hogy a mezőny egyetlen N csoportos Subaruja igenis helyt áll a Mitsubishi armada ellen, és egyre csak javult a kék autó teljesítménye. A nap végére az ORB abszolút hatodik, míg a szlovák értékelés harmadik helyén állt a csapat, amely már akkor Hadik élete eddigi legjobb eredményének számított. A vasárnapi négy szakaszon sem lazsált a Hadik - Juhász - Subaru trió, hiszen folyamatosan javuló időket felmutatva gyűrték le az ellenfeleiket, és végül az Országos Rali Bajnokság abszolút második helyére kormányozták az Imprezát. Ezzel együtt jár az N csoport és az N/4-es géposztály második helye is. Szinte csak hab a tortán, hogy Hadik - akinek szíve mindig is húzott északi szomszédainkhoz - az ő értékelésükben is megtartotta a harmadik helyet, és ott ráadásul csak egy WRC és egy Super 2000-res autó tudta megelőzni, így igazi N csoportos kocsival Ő végzett a legjobb helyen. A 2009-es egri futam tehát sokáig emlékezetes marad a szimpatikus miskolci csapatnak, hiszen pilótájuk régóta nem volt annyira reflektorfényben, mint most.

Hadik Rallye Team