Elsőre második

Április 6.
Fülig érő száj - ez jellemezte a Subaru Rally Team Hungary legénységét az idénynyitó Eger Ralin. Herczig Norbertnek és Baranyai Lászlónak volt oka az örömre. A páros első közös versenyét rögvest az abszolút második helyen abszolválta.

"Nagy várakozással tekintettünk a szezonnyitó elé. A csütörtöki teszttől kezdve egészen a céldobogóig kiült a mosoly az arcunkra. Olyan örökkévalónak tűnt az egész. Leginkább azért, hogy ezt az eredményt tudtuk hozni, hogy ilyen jó autóban ülhettünk, és hogy ilyen profi csapattal dolgozhattunk, mint az olasz Aimont Racing. Maximálisan betartottuk a csapattaktikát, amit a verseny előtti este megbeszéltünk, azaz a fokozatosság elvét követve folyamatosan gyorsultunk. Az első körben felmértük a pályákat, a folytatásban pedig még jobban rákapcsoltunk. A teszten úgy 70-80 kilométert mentünk a 2005-ös fejlesztésű Subaru Impreza WRC-vel, és ez alatt sokféle beállítást kipróbáltunk. Variáltunk a guminyomással, állítgattuk a futóművet, illetve a differenciálműveket." idézi fel az élményeket Herczig Norbert.

A sok munka meg is hozta gyümölcsét. Az újsütetű egység a 12 gyorsasági szakasz felén autózott abszolút időt, vasárnap a négy gyors közül csak egyet nem nyert meg.

" Laci nagyon jól debütált mellettem a navigátorülésben, pontosan adta vissza az információkat, és abszolút tudta követni a pályákat. A szuhai szakaszon, a szombati második gyorsaságin nem kaptunk, hanem szereztünk egy defektet, amivel nagyjából 20 másodpercünk odaveszett, majd a nap végén még vétettünk egy hibát, amiért 10 másodperces büntetést kaptunk, de hát ez is a rali. Igazából ez utóbbinak nem volt jelentősége, mivel nem változtatott a sorrenden. Nagyon elégedettek lehetünk, mert megismertük egymást Lacival, a csapattal, és az autóval is közelebbi kapcsolatba kerültünk. Ez a Subaru egy nagyon jó autó. Néha szabályosan felszisszentem, amikor jobban odaütöttük az alját, de az olaszok azt mondták, ne törődjek vele, csak haladjak. Elképesztő, mit kibírt a gép, és nyugodtsággal tölt el, hogy nem volt vele semmi probléma." -vonja meg a két nap mérlegét a pilóta.

Az abszolút második hely Herczig Norbert eddigi legjobb eredménye az Eger Ralin, lévén eddig a negyedik pozíciónál előbb nem sikerült végezni. A kezdet több mint bíztató, kérdés, hogy mit hoz a további hat futam.

"Az autóban és bennünk is van még tartalék. Jót tesz a ralinak, hogy a futamon késhegyre menő csatákat vívtunk. Úgy gondolom, ennek a nagyszámú nézősereg lehet a legnagyobb nyertese. A gyorsasági szakaszgyőzelmeinknek lesz folytatása, nem is mondhatok mást, mint hogy Miskolcon újra támadunk." - zárja mondandóját Norbi.

SRTH