„Április négyről szóljon az ének!”

Április 4.
15.7 másodperccel vezet a címvédő Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós duó az Eger rali első napja, azaz 8 gyorsasági szakasz után.

Spitzmüller Csaba: - Úgy érzem, hogy nem kezdtünk rosszul, hanem egyszerűen az ellenfelek jók. Jó pilóták és jó technikák ellen harcolunk; erről beszéltem az elmúlt napokban. Az idénynyitót más gumikeverékkel kezdtük, majd a második körben már úgy gondolom, hogy eltaláltuk a beállításokat. A nap végén nem csak a verseny időterve csúszott egy kicsit, hanem mi is csúszkáltunk, ugyanis nagyon lehűltek a gumik. Ez azt is eredményezte, hogy Herczig Norbiék ránk tapadtak, aminek nem örülök. Több, mint 15 másodperc az előnyünk, ám mennünk kell előre. Nincs lefutva még semmi, a 27 kilométeres férfias szakasz sok mindent eldönt majd.

Kazár Miklós: - Bevallom, fárasztó volt, ugyanis könnyebb és egyszerűbb versenyt vártam. Azt hiszem, ha megnyerjük az idei Eger ralit, akkor elmondhatom, hogy az egyik legkomolyabb ralinkon arattunk sikert. Puha gumikkal kezdtünk, ám ez nem jött be, viszont a második kör már sokkal jobb volt. Van taktikánk holnapra!

Köszönjük Partnereinknek!: Hell Energy Drink, Mammut Bevásárló-és Szórakoztató Központ, Pirelli, Szemerey Transport Zrt, Jánosik és Társai Kft, P2P Kft, Protacon Kft,"KIS" Kft, Adeptus Építőipari Zrt, Saubermacher Magyarország Kft, Cirkont Hulladékgazdálkodási Zrt.

Hell Racing