Új páros, új remények

Április 2.
Nagy reményekkel várja a Hell Racing Team „vadonatúj” A8-as párosa az idei ralibajnokságot. Nem csoda; nagyon ki vannak már éhezve a ralira és az egri startra.

Szíjj Zsolt: - Úgy érzem kialakult köztünk Tamással az összhang, ez már a pályabejáráson is látszott. Rendben van az autó is, igaz sokat tettük ezért, sokat dolgoztunk rajta. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a versenyzőtársak mind szakmailag, mind technikailag is felkészültek., azaz fel kell kötnünk azt a bizonyosat. Az idei verseny időbeosztása jobb, mint a tavalyinak és örülnénk neki, ha száraz pályákon zajlana a verseny. A gyorsok - kivéve a tarnaszentmáriai eleje - jónak mondhatóak. Nagy veszélyben lehet a futómű, és a gumik is. Érzésem szerint a parádsasvári és a siroki gyorsok lehetnek a rali vízválasztói. Biztos, hogy az idénynyitó miatt lesz egy kis tapogatózás, ám nagyon jó versenyre van kilátás. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, de az élmezőnyben szeretnénk végezni!

Szőke Tamás: - Új pilóta, új autó, új remények! Most látom csak, hogy milyen sokat jelentett az, hogy Zsolttal az orfűi sprinten élesben is megismerhettük egymást. Az egri starton nagyon oda kell majd figyelnünk az elején. Elsősorban arra, hogy ne aludjunk be. Ne, mert komoly lett az A8-as kategória, elég csak ránézni a nevezési listára. Kimondottan jó idő várható, aminek örülünk. Lesznek érdekes szakaszok, ám az egyik nehéz speciális, a parádsasvári egy picit előny lehet számunkra, lévén, hogy ismerős vagyok arrafelé, sokat autózom a környéken. Hogy vasárnap a Dobó téren mivel lennék elégedett? Szeretnénk a kategóriában dobogóra lépni!

Köszönjük Partnereinknek!: Hell Energy Drink, Mammut Bevásárló-és Szórakoztató Központ, Sabelt, Speedy Racing, Prohumán 2004 Kft., Jánosik és Társai Kft, Protacon Kft.,"KIS" Kft., CKM, INDI TRADE, FERODO, CARAMBA.

Hell Racing