Tragédia a cseh szezonnyitón

Március 29.
Újabb tragikus esemény árnyékolja be a cseh rallysportot, a szezonnyitó Valasska Rallyn egy baleset következtében három néző életét vesztette, egy versenyzőt pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A tragédia a rali második napjának kilencedik gyorsaságiján következett be. A Start Autó Rallyra is nevező 21 éves szlovák versenyző, Lukác Lapdavsky, egy nagysebességű ugratóról földet érve elvesztette uralmát EVO IX-es Mitsubishije felett, elhagyva a pályát elgázolt három, a pálya szélén álló nézőt. A balesetben egy férfi és két gyermek a helyszínen életét vesztette, az autó pilótáját pedig súlyos sérülésekkel szállították korházba.

Szemtanúk beszámolója szerint a nézők alig pár perccel a baleset bekövetkezte előtt érkeztek a helyszínre, a nagysebességű dobbantó utáni legveszélyesebb részre, az első jobb kanyar külső ívére. A helyszínen tartózkodó nézők figyelmeztették őket, hogy a lehető legrosszabb helyen álltak meg, ők azonban ennek ellenére sem hagyták el a kanyar külső ívét.

Sajnos az áldozatokat már nem hozhatjuk vissza, az eset azonban legyen intő jel mindannyiunk számára a közeledő hazai szezonnyitó előtt, hogy figyelmesen válasszuk meg hova állunk a pálya szélén, fogadjuk meg a rendezők és a nézőtársaink figyelmeztetését, hisz minket is haza várnak!

Sajnos Csehországban rövid időn belül ez már a második tragikus véget ért verseny, decemberben a Prágai Rallyprinten két lengyel néző vesztette életét.

A tragédia után a futam szervező leintették az egyébként a rajt pillanatától fantasztikus izgalmakat tartogató versenyt, melyen Roman Kresta és Jan Kopecky vívott ádáz harcot a győzelemért,Vaclav Pech, Juho Hanninen és Jevgenyij Novikov pedig a dobogó alsó fokáért vívott gigászi csatát.

Cetelem Valasska Rally végeredmény:
1. Roman Kresta/Petr Gross, Peugeot 207 S2000 43:00.2
2. Jan Kopecky/Petr Stary, Skoda Fabia S2000 +13,5
3. Vaclav Pech/Petr Uhel, Mitsubishi Lancer E9 +47,8
4. Juho Hanninen/Mikko Markkula (FIN), Skoda Fabia S2000 +58,9
5. Jevgienyij Novikov/Dale Moscatt (RUS/AUS), Mitsubishi Lancer Evo IX +1.11,6
6. Pavel Valousek/Zdenek Hruza, Mitsubishi Lancer E9 +1.23,6
7. Daniel Behalek/Petr Cernohorsky, Subaru Impreza N12B +1.45,0
8. Petr Hozak/Jiri Kulhan, Mitsubishi Lancer E9 +2.13,6
9. Jaroslav Orsak/Karel Vajik, Mitsubishi Lancer E9 +2.15,1
10. Josef Petak/Libor Joska, Peugeot 207 S2000 +2.26,8

Fri