Már tiltja az MNASZ a Borsodi Rallysprintet
Március
13.
Tiltott versennyé minősítette a szövetség a Borsodi
Rallysprint bajnokság második, Káno-Imola-Ragály közt megrendezésre
kerülő állomását.

1.
számú RSB közlemény
Az MNASZ Rallye Bizottsága ezúton tájékoztatja a szövetség keretei
között tevékenykedő valamennyi versenyzőt, tisztségviselőt,
sportbírót, hogy a szervező félrevezető tájékoztatásával ellentétesen
a 2009. március 28-29-ére meghirdetett Kánó - Imola - Ragály
amatőr verseny egyértelműen tiltott rendezvénynek minősül.
Az Autósporttal
kapcsolatos általános előírások 1.4. pontja szerint: 1.4 AZ
MNASZ ÁLTAL TILTOTT VERSENYEK:
Az MNASZ által tiltott valamennyi olyan verseny, amely nem szerepel
az FIA Nemzetközi Versenynaptárában, vagy az MNASZ Versenynaptárában,
illetve nem került az MNASZ által regisztrálásra. Bármely tiltott
versenyen részvevő, illetve ilyen szervezésében, lebonyolításában
közreműködő MNASZ által kiadott nevezői, versenyzői, rendezői,
hivatalos személyi licenc tulajdonost az MNASZ Intéző Bizottsága
- az FIA szabályaival összhangban - licenc visszavonással büntethet.
Minden érintett, aki valamely versenyen részt kíván venni, vagy
szervezésében, lebonyolításában közreműködni szándékozik saját
felelősségére köteles hitelt érdemlően meggyőződni arról, hogy
a verseny nem minősül tiltottnak.
Mindezeket
figyelembe véve az említett versenyen induló, bármilyen minőségben
részt vevő versenyzőket, tisztségviselőket az MNASZ az érvényben
lévő szabályai szerint szankcionálhatja.
Budapest,
2009. 03. 11.
Dudás Gy. Kokó sk.
RSB vezető
RSB