Újra nyeregben

Február 26.
Szabadságáról visszatérve ismét Korda Erik veszi kezelésbe a Korda Racing Subaru Impreza WRC-jét, a csapatvezető az olasz Raceday sorozat utolsó állomásán áll rajthoz.

Erik a sorozat harmadik állomását azért volt kénytelen kihagyni, mert ebben az időben töltötte szabadságát, helyét a Subaru Impreza volánjánál ez időre ifjabb Érdi Tibor vette át. A négyfordulós murva kupa záró állomásán azonban minden visszatér a megszokott kerékvágásba, Penderik László ismét Eriknek diktálhatja az itinert.

Korda Erik: - A srácok a legutóbbi versenyen kitettek magukért, távollétemben egy nagyon szép eredménnyel ajándékoztak meg, most azonban ismét rajtam a sor. Mivel az első két versenyen nem sikerült célba érnem, a magam részéről egyetlen célt fogalmaztam meg erre a versenyre, teljesíteni valamennyi gyorsaságit.

- Erre a versenyre is tartogatunk egy kis újdonságot, a tavalyi év végén kiírtunk egy dekor pályázatot, melynek díjnyertes alkotását ezen a hétvégén mutatjuk be Olaszországban. Nekem nagyon tetszik a Subaru új ruhája és az első visszajelzések is pozitívak, de számomra az is nagyon fontos hogy élvezzem a versenyzést, úgyhogy nem csak a dekorral szeretnénk belopni magunkat az olasz nézők szívébe.

- Eddig mindhárom verseny szakadó esőbe zajlott, én azonban bízom benne, hogy ezen a hétvégén száraz pályán autózhatunk, annak ellenére, hogy az időjárás előrejelzések ismét esőt jósolnak vasárnapra. A mezőny erősségére ezúttal sem lehet panasz, négyen leszünk Subaru WRC-vel, Denis Colombini egy 307-es Peugeot állít csatasorba, de jön Tonino Marchetti is egy Focusszal. Az eddig versenyeken bebizonyosodott, hogy nem szabad lebecsülni a szuper 2000-es és az N-es pilótákat sem, különösen ha esik, belőlük is van jó néhány, fel kell kötünk a gatyát!

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, Bomba!, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRt, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Innovariant Kft., Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft.

Korda Racing