Győzni szeretne Loix

Február 26.
A Peugeot-val rajthoz álló Freddie Loix elismerte, nem lesz könnyű dolga, ha jó eredményt szeretne elérni a márciusi brazil IRC futamon.

A 38 éves versenyző a Monte Carlo rallyn második helyen ért célba Sebastien Ogier mögött, míg őket a harmadik helyen Stephane Sarrazin követte. Loix főként azért szeretne gyorsan autózni Dél-Amerikában, mert a hírek szerint sem Ogier sem Sarrazin nem tervez teljes IRC szezont. A tavaly évvégi második hely motiválja arra, hogy idén még jobbat érjen el.

A belga Peugeot vezetői azonban felhívták a versenyzőpáros figyelmét arra, hogy a gyorsaság mellett törekedjenek az óvatosságra is, hiszen ez lesz az első IRC futam, melyet a brazilok rendezhetnek.

Loix viszonylag pozitívan nyilatkozott a versennyel kapcsolatban, annak ellenére, hogy 8 hónapja nem indult murvás futamon: "A pályákat elnézve teljesen az én vezetési stílusomnak megfelelnek, melyek viszonylag gyorsan teljesíthetők. Egy kicsit rallysprint érzésem is van ugyanakkor, hiszen rövidek a szakaszok. Elvileg hat Super 2000-es fog elrajtolni - melyek közül szeretnék én az első helyen végezni. Mindenképp az a célom, hogy megmutassam, tudok gyors lenni, bár az utolsó, tavalyi orosz murvás futamomon csak a negyedik lehettem. Előtte is sok ideig nem autóztam kavicsos részeken, így egy kis időbe telt, míg felvettem a ritmust - de bízom benne, ez a jelenség most nem fog jelentkezni."

Kopecky szavazata
Nincs nagy tolongás a braziloknál
Garde időhiánya

Lara