Subaruval tér vissza Grönholm

Február 23.
Több mint egy év szünet után a kétszeres világbajnok Marcus Grönholm visszatér a versenypályákra, a portugál világbajnoki futamon egy S14-es Subaru Imprezával áll rajthoz.

Marcus a Prodrive-val karöltve tér vissza a versenyzéshez, azzal az autóval, mellyel Anders Gröndal próbált szerencsét a Norvég Rallyn. Grönholmnak ez lesz az első fellépése a Subaruval, pályafutása során még sosem versenyzett a hatcsillagos márka autójával. A programot a gyári autókat készítő Prodrive is segíti, de komoly részt vállal az esemény főtámogatója, a Vodafone is. Marcus pályafutása alatt 30 világbajnoki futamgyőzelmet szerzett, ezzel Sebastien Loeb mögött a második helyet foglalja el a futamgyőztesek közt. A finn pilóta számára csak az autó lesz ismeretlen, a pályák nem, 2007-ben a Ford gyári versenyzőjeként, tavaly pedig előfutóként teljesítette a távot egy Focus WRC volánjánál.

" A Prodrive megkeresett és elém tolt egy ajánlatot, hogy rajthoz állhatnék a Portugál Rallyn egy 2008-as Subaru Impreza WRC-vel. Miután Norvégiában részt vettem velük a teszten úgy döntöttem, vállalom a kihívást.

- Amikor másfél évvel ezelőtt meghoztam a döntést a visszavonulásomról, nem mondtam hogy soha többet nem térek vissza. A Portugál Világbajnoki futam egy szimpla rali lesz számomra, semmi más. A verseny után kiértékelem az érzéseim, és meglátjuk hogyan tovább." -folytatta Grönholm.

A Portugál Rallyig a mezőny még ellátogat Ciprusra, azonban amíg a többiek a szépség és a szerelem szigetének trükkös útjait fürkészik, Marcus ez idő alatt részt vesz a világ legnagyobb sífutó versenyén, a Vasalopet-en.

"Aktív pályafutásom befejezése óta csak élvezem az életet. Tavaly rajthoz álltam egy Ralikrossz EB futamon, idén úgy döntöttem próbára teszem magam a 90 kilométeres sífutáson (ennyi a Vasalopet távja). Muszáj tennem valamit hogy legyen egy kis kondim Portugáliára!" tette hozzá viccesen Grönholm.

Grönholm a legutolsó fejlesztésű Subaru Impreza WRC 2008-cal tér vissza, amit természetesen a Prodrive készít fel, az itinert pedig ki más diktálhatná mint Timo Rautianen. "Természetesen a verseny előtt teszteljük a kocsit, nem csak kipróbáljuk, hanem szeretnénk megérteni hogyan működik és amennyire lehet az én stílusomhoz állítjuk."

Fri