A világ legjei 2008

December 31.
A Világ Rali Bajnokai alapján idén is összegyűjtöttük az év legjeit.

2007 után idén is toronymagasan szerezték meg a Mitsubishi autói a világ legsikeresebb raliautója címet, 87 bajnoki címből 36-ot hódítottak el a háromgyémántos versenyzők. A dobogó második fokár idén is a Subaru léphet fel, az Imprezák világszerte 22 bajnoki címhez segítették hozzá versenyzőiket. A Peugeot ugyan sokat lépett előre, másfélszer annyi trófeát gyűjtöttek be mint tavaly, de harmadik helyükön ezzel sem tudtak javítani. Az idén mellesleg szűkült a mezőny, míg tavaly 13 márka szerzett bajnoki címet, erre az évre ez kilencre redukálódott. A nagy vesztes Renault tavaly két cím után, idén kimaradt a listából, az ekvádori Francisco Sevillának köszönhetően a Chevrolet is feliratkozott. A WRC-k közt, továbbra is a Ford az úr, de már csak eggyel tudta megelőzni a Subarut, a harmadik helyhez a Citroennek három bajnoki cím is elég volt.

Mitsuibishi 36/2
Subaru 22/5
Peugeot 14/1
Ford 6/6
Citroen 4/3
Fiat 2
Chevrolet 1
Toyota 1
Volkswagen 1

Ami a versenyzőket illeti. Sebastien Loeb idén szinte minden rekordot megdöntve, sorozatban ötödik világbajnoki címét is megszerezte, úgy hogy 15 futamból 11-et megnyert, amivel 47-re növelte világbajnoki futamgyőzelmeinek számát. Jari-Matti Latvalában tisztelhetjük minden idők legfiatalabb futamgyőztesét. A legtöbb Bajnoki címet Luca Rossetti szerezte, az olasz hazája bajnoki címe mellé megszerezte az Európa Bajnoki, és a nyugati Európa Kupa serlegét is. Trónfosztás történt a junior és senior bajnoki címek tulajdonosai közt, Mads Östberget a 17 esztendős Észak-Ír, Connor McCloskey taszította le a trónról, arról pedig hogy öreg ember nem vén ember Dany Snobeck tudna mesélni, aki 62 évesen szerezte meg a francia aszfalt bajnoki címet!

Fri