yf

 

S12B a Korda Racing karácsonyfája alatt

December 24.
Több apropója is van annak hogy évértékelőre kértük Korda Eriket, a Korda Racing csapatvezetőjével az idei év sikereiről, kudarcairól, Tuohinoról és egy vadonatúj 2007-es Subaru Impreza WRC-ről is beszélgettünk.

Mielőtt elkezdenénk taglalni az idei év történéseit, beszélgessünk egy picit a múltról is. Mennyire jelentett korszakváltást, a Husqvarna Racing Team-ből Korda Racing-gé alakulás?

- Egyszerűen csak szimplán névváltozás történt. A névadó szponzorunk kiszállt így nevet kellett változtatnunk.

Magyar viszonylatban szokatlanul korán, már januárban elkezdődött számotokra a szezon. Azt hiszem sem az Arctic Rallyt sem Janne Tuohinot nem kell bemutatni az olvasóknak. De hogyan kerültetek Lappföldre?

- Az egész onnan indult hogy 2007-ben Jouni Amupjával részt vettünk egy finn bajnoki futamon. Szerencsére Jouni elégedett volt a csapattal és jó hírünket keltette Finnországban. Janne mellett a szintén gyári múlttal is rendelkező Kristian Sohlberggel is komoly tárgyalásokat folytattunk, végül Jannével tudtunk megállapodni a bajnokság első három, havas versenyére. Volt szó folytatásról is, azonban Janne Dubaiba költözött és egy időre ismét abbahagyta a versenyzést.

Mesélj kicsit Jannéról? Milyen versenyző, milyen ember?

- Emberként egy rendes, dolgos családapa, akinek mindene a gyermeke és a családja. Pilótaként egy végtelenül tudatos profi versenyző, aki minden idegszálával az autóra és a versenyre koncentrál. Precíz a legapróbb részletekig, a teszten a legvégsőkig elmegy a legjobb beállításokért. Nem véletlenül került a Fordhoz és a Skodához.

Hogyan értékeled a finn vendégszereplést?

- Sikeresnek tekintem minden féle szempontból. Nagyon sokat tanultunk, ez volt az első igazi havas szereplésünk, olyan tapasztalatokra tettünk szert, amire itthon esélyünk sincs. Megtanultuk a szöges gumiik használatát az autónk havas beállításait, és azt hogyan dolgozik egy VB-t megjárt profi.

Mire elkezdődött a Magyar Bajnokság, már két szinte azonos Impreza állt a műhelyben, és a jó öreg S5-ös, aminek nem volt gazdája. Nem volt nagy luxus itthon tartani egy gazdátlan WRC-t?

- Norbival immár harmadik közös évünket kezdtük, és azt hiszem mindketten elégedettek voltunk egymással, minden évben sikerült egy picit előrébb lépnünk. Gergőékkel is folytattuk a közös munkát, és az idei évre ők is új autót kaptak. Ami a 99-es autót illeti, nem gondolom, hogy luxus lett volna megtartani, folyamatosan azon dolgoztunk, hogy bérlőt találjunk rá és meg is lett az eredménye.

Az idő titeket igazolt, a bajnokság harmadik állomására a harmadik autó is bérlőre talált, ifjabb Érdi Tibi csatlakozott a csapathoz. Fel kellett kötni a gatyát?

- Nem mondom, hogy nem izgultam amikor Szombathelyen szinte egyszerre gurult be a három a autó a sátrak alá, de azért nem voltunk megijedve. Mindent ugyanúgy csináltunk mint előtte, megpróbáltuk felkészíteni mindhárom autónkat a legjobb tudásunk szerint.

Alakult ki egyfajta házi verseny a három versenyző közt a csapaton belül?

- Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, mert mindhárman jóban vannak. Persze azért mindig nézték egymás idejét, de közben sokat segítettek is egymásnak.

Jellemeznéd egy-egy szóban pilótáid?

- Tibi: forrófejű
- Gergő: álmodozó
- Norbi: magabiztos

Készítettem egy kis kutatómunkát az autók idei szereplésről. 2008-ban 26 rajthoz állásból 16 versenyt sikerült befejezni, ez 61,5%-os célba-érési mutatót jelent, ami azt gondolom elfogadható, hiszen a Budai Team 15 rajthoz-állásból 73,3%-os a Benik Balázs autóját felkészítő BRTH 7 rajthoz-állásból 57,14 %-os mutatót produkált. Azonban ha az évet két részre bontom, akkor esetetekben egészen más képet kapunk. Az év első kétharmadában 16 alkalomból 81,25%-os célba-érési mutatót sikerült produkálni, azt gondolom ez nagyon szép eredmény, viszont az év utolsó három hónapjában, 10-ből csupán kétszer sikerült teljesíteni a kijelölt távot. Mi történt az év végére?

- Sajnos az év vége tényleg nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Nem tudom, valami átok ülhet rajtunk, nem változtattunk semmit, egyszerűen csak nem jött ki a lépés.

A váltókat és a motorokat is Angliában újítják fel, mégis talán ezekkel volt a legtöbb gond...

- Valóban, nagyon sok problémánk volt a motorral és a váltóval is. Mindent Angliában, szakemberekkel, méregdrágán javíttatunk, a motort felújító műhely világszerte több tucat WRC-hez és N-es autóhoz épít és programoz motorokat, a váltókat pedig egy olyan ember felügyeli aki a Red Bull F1-es csapatánál is besegít, de látható ez sem jelent garanciát.

A napokban a Prodrivenál jártál, aztán meg a Prodrive járt nálad, aminek az lett az eredménye, hogy meglepted magad egy vadonatúj autóval.

- Igen a gazdasági világválság és a Subaru kivonulásának eredménye képen megvettem az utolsó eladó full gyári Subaru Impreza S12B WRC-t.:) Az autónak minden alkatrésze vadonatúj, és ellentétben a korábbiakkal ez nem ügyfélautó, hanem egy az egyben megkaptuk azt, amit Solbergék is használtak.

Rendszám?

- JT 56 SRT :)

Gazdasági világválság, a Subaru kivonul a raliból, egyre kevesebb helyen mehetnek a WRC-k, nem nagy rizikó pont most belevágni egy ekkora fába vágni a fejszéteket?

- Az hát, de kockázat nélkül nincs nyereség.

A Prodrive-tól nemcsak egy autót vettél, hanem egy komplett szolgáltatás csomagot. Mi mindent nyújtanak számodra, milyen előnyökkel kecsegtet a közös munka?

- Igen, egy kétéves, teljes hátteret biztosító szerződést kötöttünk, melynek értelmében az autó nem csak hogy garanciális, ami azt gondolom már magában is nagy dolog, hanem megkaptam a full VB-s autót ami teljesen megegyezik a 2007-ben Petter Solberg által használt autóval. Továbbá külön mérnököt biztosítanak minden versenyre és teljes tartalék alkatrész csomagot, váltóval, turbóval, mindennel. A Prodrive kiemelt partneri tagságnak köszönhetően az angolok bérlőket és ügyfeleket irányítanak hozzánk, egy ír érdeklődővel már tárgyalásba is kezdtünk. De az alkatrészeket is olyan áron kapjuk, hogy a privát csapatoknak kedvezőbb árakat tudunk biztosítani, mint amit a Prodrive-tól kapnak.

Mielőtt elkezdenénk taglalni a jövőt, térjünk még vissza picit az év elejére. Több éves kihagyás után visszatértél ahhoz a szakághoz, ahol versenyezni kezdtél, a terepralihoz. A McRae Enduro ígéretes jövővel kecsegtetett, de egy verseny és egy kétnapos teszt után az autó eltűnt. Hol bukott el az Enduro?

- A helyzet tömören a következő: 2007 szeptemberében megkötöttük a szerződést, kifizettük az autót amit 2008 márciusáig kellett volna rendelkezésünkre bocsátani. De mivel májusban is csak a Prototípus létezett felmondtam a szerződést és visszakértem a pénzem. Alisterrel sokszor beszéltem és egy hete azt az ígéretet kaptam egy hónapon belül visszafizetik. Sajnálom, hogy így végződött a történet, tényleg nagyon sok lehetőség volt benne.

A sportágnak a szakítás után sem fordítottál hátat, nyár közepén a bajnok autóval folytattad pályafutásod. Hogy esett erre az autóra a választásod?

- Az ok egyszerű egy jó csapat és egy jó autó kellett.

Nem furcsa, hogy van egy versenyautókat felkészítő csapatod a saját autódat pedig bérled? Számomra kézenfekvőnek tűnik, hogy vegyél egyet.

- Jól látod, kézenfekvő lenne, de akkor még jobban megfeszíteném a srácaimat, amit nem szeretnék, így marad a bérlet.

Akárhogy is nézem, az idei évben többször is összetűzésbe kerültél a technika ördögével, ralin és terepralin egyaránt. Nem vette el a kedved?

- Egy kicsit, de ez egy ilyen játék egyszer fent egyszer lent. Az év második felében lenn voltunk. Most ismét jön a csúcs!:)

A csapategységre nem lehet panasz, tulajdonképpen egy stabil 10 fős keretet alkotja évek óta a csapatot. A munkakapcsolaton túl is sok időt töltötök együtt?

- Igen, ha tehetjük összejárunk. Minden évben egyszer elmegyünk együtt nyaralni, a szezon végi csapatbuli nélkül pedig már nem is érhet véget az év: De együtt quadozunk, jetski-zünk. A csapaton belüli jó hangulat nagyon fontos, szerencsésnek érzem magam, hogy akikkel együtt dolgozok, nem csak a kollégáim hanem a barátaim is.

Köztudott, hogy nagy előszeretettel fordulsz meg külföldi versenyeken. Ilyenkor csak a versenyzésre koncentrálsz, vagy az üzleti lehetőségeket is próbálod kihasználni?

- Próbálom összekötni a kellemeset a hasznossal, például most Olaszországban is a verseny mellett szereztem egy olasz bérlőt 2009-re.

Gondolom így az év vége felé, már kialakultak a jövő évi tervek? Sok mindenről lehet hallani, hogy állnak a jövő évi tervek?

- Az olasz Raceday sorozatból még hátravan két futam februárba és márciusba, oda mindenképp megyünk. Emellett készülök a Euro Rally Challenge-re. Ha nem jön közbe valami komoly bérlő szeretnénk megcsinálni a teljes szezont, de ha mégis akkor első az üzlet és megpróbálunk arra koncentrálni 100%-osan!

Zárszókén, hogy néz ki álmaidban a Korda Racing?

- Egy teljes szezon a Rally VB-n WRC-vel.

Fri