Remek kezdés után... két megforgás

December 6.
Röviden talán így is lehetne jellemezni Szilágyi Jani és Dienes Babszi idényzáró futamát a Horvát Rally Bajnokságban.

Párosunk az első napot az abszolút 2. helyen zárta, majd a második nap első két szakaszán egy-egy megforgással gyakorlatilag megpecsételték sorsukat. A futamot Juraj Sebalj nyerte, Janiék az abszolút hetedik helyen értek célba, így az év végén az abszolút hatodik és N csoport ötödik helyén zártak.

Jani: Tudtuk, hogy igen extrém verseny áll előttünk, de azért ennél sokkal jobb eredményben bíztunk. Az első nap egy rövid szakasz várt ránk és egész jó ritmusban tudtunk lejönni rajta. A második nap rögtön az első szakaszt, ami igazán feküdt volna ki kellett venni a rendezőnek, mert már az etapon sem lehetett felmenni a gyorshoz annyira ráfagyott az ónos eső. A következő szakasz elején egy elágban megforogtunk, itt olyan 20 másodpercet hagyhattunk bent ami még nem is volt annyira sok. Próbáltam behozni ebből a hátrányból, de az erőlködésnek nem lett jó vége. Ismét sikerült megforogni, ráadásul két sziklafal között ahol eltolatgattunk vagy két percet. Mit mondjak, hamar megszabadítottuk magunkat az esélyesség terhétől. Innentől kezdve már csak azért is megcsináltuk a versenyt, mert jövőre ezzel a versennyel kezdődik a bajnokság. Tavasszal mindenképpen szeretnénk feledtetni ezt az eredményt, úgy érzem erre meg is van minden esélyünk így már most várjuk a futamot. Idén még sehol nem forogtunk meg, most többször is. Ez egy ilyen sport, tanulni kell a hibákból és hiba nélkül gyorsan menni. Sajnos nem mindíg sikerül.

Köszönet támogatóinknak:
Verbatim, Vivamed, Inox Crom, Jakatics Kft., Kókai TömítÉstechnika, Transdanubio'96 Kft., K+F Tanácsadó Kft, Baumidex , Atomic Cargo, Atia-Line Kft., Right Phone-LG Mobiltelefonok, Abhitech Energicon Limited, Kumho Tyres.

Stille ASE

Fri