WRC-vel eddig a legjobb

Október 15.
A tervek szerint a címlapos szerepléshez illő eredménnyel zárta a Borsi Gergő - Baranyai László kettős a GENERALI NYIRÁD Rallye-t.

A Subaru szerencsére végig teljesen hibátlanul üzemelt, így a fiuk Ózdhoz hasonlóan most is csak a stopperra és a biztonságos célba érkezésre kellett, hogy figyeljenek. Ez természetesen egyáltalán nem spórolós és nyugdíjas tempót jelentett, hiszen szinte minden körben tudtak gyorsulni szinte mindegyik gyorsaságin. A kilencedik gyorsasági szakaszon kerültek az abszolút értékelés ötödik helyére, úgy hogy több gyorsasági szakaszon is az ő nevük mellé került az abszolút negyedik legjobb időeredmény. A vasárnapi második körre már-már úgy tűnt, hogy elég jó bebetonozódnak az ötödik pozícióba, de a körülöttük lévő ellenfelek, néha egészen elképesztő időket autóztak, így Gergőék sem lazíthattak. Próbáltak
koncentráltan és gyorsan autózni a nagyszerű nyirádi pályákon. Remek, összehangolt teljesítményük, így a verseny végére az abszolút ötödik helyet hozta számukra, mely nagyon nagy boldogsággal tölti el versenyzőinket és az egész csapatott, hiszen eddig ez Gergő és Laci közös pályafutásának legrangosabb eredménye.

Borsi Gergely: "Nagyon jó versenyen vagyunk túl. Az utolsó körben kellett határozottabban fellépnünk, kicsit sűrűn voltunk az ötödik helye környékén, a Lőtéren sikerült is elhúznunk, utána már csak az örömautózás volt hátra. Boldogok vagyunk. Köszönjük az egész csapatnak az odafigyelést és a rengeteg munkát, az autó tökéletesen működött. Pécsen, ha tudunk, még szeretnénk egy kicsit javítani a helyezésünkön.”

Párosunk a remek nyirádi szereplés után a bajnoki tabella abszolút hetedik helyéről, negyvenegy ponttal várhatja a szezonzáró mecseki
futamot.