Szomorú kezdet

Szeptember 11.
Még szinte el sem kezdték a versenyt, máris fel kellett adniuk a küzdelmet az Opel Antara RR legénységének. Szalay Balázs és Bunkoczi László hatalmasat esett a mai szakaszon, mikor eltört a bal hátsó kerekük.

A mai feladat egy 223 km hosszú szelektív szakasz teljesítése volt, melynek rajtja Lisszabontól 160 km-re volt. Szalayék a 235-ös rajtszámot kapták, de a rendezők engedélyezték, hogy a 18. helyről induljanak. Ma reggelre mégis a 35. helyre rangsorolták őket, így sajnos sok náluk lassabb versenyzőt kellett maguk elé engedniük, ami miatt hatalmas porfelhőben autóztak. Hármat meg tudtak előzni, ám a negyedik, egy portugál páros, többszöri próbálkozás után sem engedte el őket. A porban az Opel pilótája az orráig sem látott el, így a bal hátsó kerékkel eltaláltak egy óriási követ, aminek következtében az autó felborult. Azonban, mivel épp egy szakadék szélén tartottak, az Antara tehetetlenül legurult a szakadékba a patak partjára. Szerencsére versenyzőinknek nem lett komoly baja, Szalay Balázs megütötte a vállát, de Bukoczi Laci sértetlenül megúszta a balesetet. Nem így a versenyautó, ami rommá tört az esés következtében.

"Egyrészt nagyon el vagyok keseredve azért, mert a szervezők nem tartották be az ígéretüket, miszerint a 18. helyről rajtolhattunk volna. Nagyrészt ennek tulajdonítom a balesetünket, hiszen ha nem kellett volna előzgetnünk a porban, most egyben lenne az autónk - mondta Szalay Balázs. - Másrészt azt sem értem, hogy az előttünk lévő versenyző miért nem akart minket elengedni, hiszen többször is jeleztünk neki a sentinellel, mégsem adott alkalmat az előzésre. Sajnos, ami történt, megtörtént, csak a tanulságok maradtak. Legközelebb erőszakosabbnak kell lennünk a rajthellyel kapcsolatban, illetve komolyabban kell vennünk a porban való autózást, mert nagyon komoly és végzetes következményei lehetnek."

A csapat másik autójával a horvát páros, Daniel Saskin és Damir Bruner szerencsére minden probléma nélkül a 18. helyen ért be a célba. A holnapi rajtsorrend sajnos még mindig nem állt fel, mert a versenyzők nagy része óvást nyújtott be a rajtoltatások miatt, hiszen az egész mezőny a por miatt néha komoly helyzetbe került, sajnos nem Szalayék voltak az egyetlenek, akik az út mellett végezték.